Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952
1948
14 az egyhazegyetem szolgálatában is egessem a lelkemet és áldozzam életemet, de boldogság volt az, hogy ezen a munkatéren is némi szolgálatot tehettem. Köszönöm hogv ezt az egyházegyetem lehetővé tette. Köszönöm a dunáninneni egyházkerületnek a búcsúüdvözletét. Nekem ez az egyházkerület mindig drága. Ügy indultam el a püspöki szolgálatomban, hogy mellettem egy meghajolt, öreg püspöktársam ment, akinek én a fia lehettem volna. Olyanok álltak az egyházkerület élén, akiket szerettem és velük lélekben egynek éreztem magamat. Es most Főtisztelendőséged személyében olyan valaki áll a dunáninneni egyházkerület élén, aki egyszerre volt nekem tanítványom, fiam és püspöktársam. Köszönöm tehát azt, — ez most már a harmadik köszönet, hogy mikor üdvözölt engem búcsúzásul egyetemes egyházunk és dunáninneni egyházkerületünk nevében, abból nem hiányzott Szabo József szive és imádsága. Ezt is köszönöm. Még van köszönni valóm! Hogy hozza azoknak a búcsúzását, akik nem jöhettek el, akikre akkor is gondolunk, ha nem említjük őket, akikért imádkozunk szüntelenül, akikre feltekintünk, akiket a magunkénak tudunk. És a köszönetét hadd változtassam át én is legdrágább formájára: az áldásra. Isten áldását kérem Magyarországi Evangélikus Egyházegyetemünkre, hogy történelmi, egyházi és lelki szolgálatát elvégezhesse, a dunáninneni egyházkerületre, hogy nemes hagyományait őrizze, történelmi szolgálatát nem felejtve azon a területen, amit nemcsak az évszázadok, de Isten keze is rábízott hűséges egyházi szolgálatra. Isten áldását kérem azokra, akik lélekben itt vannak és szívükből reám áldást kérnek. Es kérem Isten áldását Főtisztelendőségedre, — nehéz, próbálatos időben, amikoi a bölcseségnek határozottsággal és bátorsággal kell egyesülnie, — hogy nehéz időben sohase nélkülözze Isten lelkének világosságát és erejét, s tudja szolgálni anyaszentegyházunkat hűséggel.“ Felolvastatik Túróczy Zoltán tiszakerületi püspöknek a dunántúli egyházkerülethez írott búcsúzó áldáskívánsága: „Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Sorsdöntő időkben sorsdöntő közgyűlésre ül össze a dunántúli evangélikus egyházkerület, amidőn elnökségétől: D. Kapi Béla püspöktől és Dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelőtől búcsúzni óhajt. Ezen a közgyűlésen lélekben ott van a hatalmas dunántúli egyházkerülettel együtt a kis tiszai egyházkerület is. Együtt borul le az egyházkerületi közgyűléssel Isten előtt, hogy hálát adjon azért, amit püspökén és egyházkerületi felügyelőjén keresztül, évtizedeken át ingyen kegyelemből ajándékozott egyházunknak s együtt könyörögjön áldást a tisztétől búcsúzó elnökségre s arra a munkára, melynek kormánykerekétől most félreállanak. A dunántúli egyházkerület földrajzi egységénél, gyülekezetei számának nagyságánál, kialakított szolidaritásánál fogva is mindig jelentős helyet foglalt el egész egyházunk életében, vezérei pedig mindig olyanok voltak, akik ezeket az adottságokat személyes súlyukkal növelték s ezzel a dunántúli egyházkerületnek az egész magyarhoni evangélikus egyház életében való jelentőségét fokozták. Ezeknek a látásoknak belső kényszere és a Krisztus teste tagjainak misztikus együttérzése indítja a tiszai egyházkerületet arra, hogy a dunántúli egyházkerület közgyűlését szeretettel köszöntse, búcsúzásában imádsággal és meleg kézszorítással részt vegyen s a búcsúzó elnökségre s a maradó egyházkerületre Isten gazdag áldását kérje.“ Felolvastatik Túróczy Zoltán tiszakerületi püspöknek D. Kapi Béla püspökhöz írott búcsúzó áldáskívánsága: „Főtisztelendő Püspök Ür! Közel félévszázados lelkészi és több mint három évtizedes püspöki szolgálat után történő nyugdíjba vonulása alkalmából mind a tiszai egyházkerület, mind pedig saját magam mélységes megilletődéssel áll meg ez esemény mellett. Ha Isten hadseregének szürke közkatonája állott volna ennyi ideig a legtöbb gyülekezettel rendelkező egyházkerület fontos őrhelyén, akkor is nagy dolog lenne a szolgálati helyről való lelépése. Főtisztelendőségedben azonban Isten különleges ajándékokkal megáldott s vezérségre teremtett szolgája állott ezen a fontos őrhelyen, hogyne éreznénk tehát ezt a változást történeti pillanatnak. Történeti pillanat ez nemcsak a dunántúli egyházkerület számára, amelynek egy emberöltő óta az élete a legszorosabban össze van fonódva Főtisztelendőséged nevével, hanem az egész egyházegyetem számára is, melynek népe példaképének tekintette s nevelőjének tartotta Főtisztelendőségedet már akkor is, mikor még hivatalosan nem állott az egyházegyetem lelki irányításának őrhelyén. A dunántúli egyházkerület búcsúzó közgyűlésén szívesen mondottam volna el mindezt az egyházegyetem, a püspöki konferencia, a tiszai egyházkerület és a magam nevében is, azonban személyes megjelenésemben erkölcsi okok gátolnak s így e sorokban kell kifejezésre juttatnom azt, ami a szívemben van: hálát Isten iránt azért, hogy Főtisztelendő-
