Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1948-1952

1948

12

Imádkozom értetek hűséges pásztori szívem naponkénti könyörgésével. Ajánllak titeket az Istennek és az Ö kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.

Térdre borulva megáldlak titeket: Dunántúli nagy-gyülekezetem, gyülekezetek, lelkipásztorok, presbiterek, egyházi és világi munkások, hívek serege. j | |

Térdre borulva kérlek: áldjatok meg Isten áldásával s bocsássátok el békességgel!

Az egyedül bölcs Istennek, a mi Megtartónknak dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mindörökké! Ámen.

6- A nyugalombavonuló püspököt a dunántúli egyházkerület nevében Molitórisz János püspökhelyettes a következő beszéddel búcsúztatja:

„Főtisztelendő Püspök Ür! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Ebben az ünnepi órában, amikor egyházkerületünk búcsúzik nyugalombalépő főpásztorától, egy bibliai jelenet elevenedik meg előttem.

Isten népét az egyiptomi szolgaságban pusztulás, halál fenyegeti. Isten nem akarja az ő répe pusztulását sem akkor, sem most. Kiválasztja Mózest és azt a feladatot bízza rá, hogy vezesse ki népét a halál földjéből az ígéret földjére. Mózes engedelmeskedik.

Hosszú és küzdelmes volt az út Egyiptomtól az ígéret fö'djéig. Sokszor egészen reménytelennek látszott. Egyre kevesebben lettek azok, akik hittek Isten ígéretében. Egyedül csak Mózes nem vette le szemét egy pillanatra sem az ígéret földjéről. Mózesnek lett igaza, mert sohasem azoknak van igazuk, akik a reális valóságot látják, hanem mindig azoknak, akik látják a láthatatlant, akik hisznek.

Eljutnak az ígéret földjének kapujába. Itt azután meglepő dolog történik. Isten tudomására adja Mózesnek, hogy mindenki bemehet az ígéret földjére, azok is, akik nem hittek benne, csak éppen Mózes nem mehet be. Isten csak annyit enged meg Mózesnek, hogy felmenjen a Nébó hegyére és onnan ráláthasson az ígéret földjére és hogy azután megáldja a továbbmenőket.

Egyházunk történetében is volt pusztulást, halált jelentő egyiptomi szolgaság: a racionalizmus szülte kultúr-protestantizmus.

Volt akkor is, ki tagadhatná, hogy volt, vallásosság, egyházi öntudat, voltak büszkeséggel eltöltő intézmények. Erősen fogtuk és magasra tartottuk a protestantizmus kultúr zászlaját. Sok minden vo'.t, csak egy nem volt: nem volt bűnbánatos, alázatos meghajlás a kereszt előtt. A megváltó keresztből je'kép lett. de még annak is sokallottuk. Krisztus bűntörlő vére élettelen doemába fagyott, ahelyett, hogy megmosott vo’na bennünket. Az emberi akarásokat és erőfeszítéseket összetévesztettük a Szentlélekkel. Éltünk a hitvalló ősök hitéből, ahelyett, hogy éltünk volna a magunk hitéből.

Ez volt az egyház egyiptomi szolgasága, amelybe csak belepusztulni lehet. Az anvaszentegyház Urának mentő kezét kell látnunk abban, hogy 32 évvel ezelőtt az egyházkerület tisztes hagyományaiban törés támadt és Ka.Di Béla személyében a püspöki székbe került a semmiféle egyházi tisztséget nem viselő 37 éves körmendi lelkész.

Ha majd egy második Payr Sándor megírja a dunántúli egyházkerület újabbkori történetét, külön fejezetet fog szentelni Kapi Béla püspöksége korának megrajzolására. Ennek a kornak lemérése és értékelése a történetírás feladata. Annyit azonban már mi is meg tudunk állapítani, hogy Kapi Béla püspöksége alatt egyházunk lelkiarca megváltozott. A kultúrproteslantizmus vonásai egyre jobban halványultak, hogy helyet adjanak az egyház igazi lényegét kifejező vonásoknak. Az az út, amit Kapi Béla püspöksége alatt megtett az egyház, átvitel az egyiptomi szolgaságból az ígéret földjének kapujához.

Talán túl merésznek mondható az a látás, hogy az egyház ma az ígéret kapujában áll. De meg kell látnunk, hogy Isten terve szerint ott van az egyház. Akinek van füle a hallásra, annak hallania kell a pünkösdi szél zúgását. Akinek van szeme a látásra.^ annak látnia kell a pünkösdi kettős tüzes nyelvek feílobbanását. Az ébredő ember első mozdulatai még bizonytalankodók, még tétovázók, de már ébred. Hitünk és reménységünk szerint ébredőben van az egyház hosszú, mély álmából.

Hogy ez így van és így lehet, hogy az egyház ma az ébredés kapuja előtt áll, ahhoz engedelmes és áldott eszköze volt Istennek Kapi Béla, aki az ő vezérségre termett egyéniségével Istentől nyert küldetésében előttünk járt és vezetett bennünket az ígéret földjének a kapujához, a magyar evangélikus egyház ébredéséhez.

És itt most ugyanaz a meglepő, ugyanaz a különös dolog történik, ami a bibliai jelenetnél. Kapi Béla nem mások és nem a maga, hanem Isten akaratából megáll, mint Mózes a Nébó hegyén és leteszi a. püspöki tisztét, ö már nem mehet be arra a földre, ami az egyház számára ígéret földje, nem mehet be a magyar evangélikus egyház ébre-