Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949
1945-1946
70 gyakorlatot és anyagi támogatásban részesíti az egyházak munkáját. De azért sok nehéz aggodalom tölti el egyházunkat. Fájlaljuk a közrend ziláltságát a vagyon- és életbiztonság megrendülését, a közerköles züllését, a közlelkiismeret elnémulását. A szabadság állandó emlegetése idején nélkülözzük a meggyőződés, az állásfoglalás és a véleménynyilvánítás szabadságát. Az igazságszolgáltatásban az evangéliummal ellentétes szempontok és eljárások érvényesülnek. A keresztyén egyházak saját testükön tapasztolják mindennek kegyetlen valóságát Isten szolgálatában álló egyházvezérei közül néhányan tömlőében, papjai, tanítói közül néhányan internálótáborban sínylődnek. Védelmükre ismételten felemelt kérő és tiltakozó szavunk meghallgatás nélkül hangzott el, holott az egyház és annak közvéleménye egészen bizonyos az elítéltek ártatlanságáról. ítélet zúg felettünk, mert nem tanultunk Isten ítéletéből. Nincsen komoly bűnbánatunk s hiányzik lelkűnkből az igazi megtérésre való vágyódás. Kevés nyomát látjuk annak, hogy Istenhez akarunk visszatérni. A népben önmagát keressük és nem Isten teremtményét. Az embert politikai célnak tekintjük, örök célját kevésbbé szolgáljuk. Jogrendet keresünk, a törvény sziklaköveiből új államot építgetünk, de gyakran figyelmen kívül hagyjuk minden törvény örök fundamentumát. Az élet és vagyon értékelésénél megalkuszunk s elfelejtjük azoknak Istentől adottságát. Jogi szerződéssé tesszük a. házasságot s meggyengítjük isteni rendeltetését- Gyúrható anyagot látunk a nemzedékváltó ifjúságban. Értékeljük azt az állam, a nép, a jövendő biztosítása szempontjából, de elhomályosítjuk homlokán Isten bélyegét. Valóban nagy felelősség nehezedik az ország vezetőire, a. kormányzás és politika irányítóira, akik népünk sorsáért, az ország külső és belső emelkedéséért tartoznak munkálkodni. Felelőssége tudatában egyházunk a kormány elé terjesztette az államélet egyes jelenségeire vonatkozó aggodalmát és kérelmét, s egyes esetekben felemelte tiltakozó szavát. Ezt cselckesszük most is, midőn rámutatunk közéletünk és népünk pusztító romlására és Istentől nyert kötelezésünk szerint országunk felelős vezetőitől mindenfajta visszaélés kiirtását, azután a jog, az igazság, a szeretet, az erkölcs, a belsőrend védelmét kérjük. Jogosan szólítja Isten ítélőszékc elé a próféta a papokat, mert ők minden időben lelkiszolgálatra rendeltettek, az egyházat, mert annak kell nevelnie a népet, vezetőket és vezetetteket Isten országa számára, A próféta megállapítása kemény ítélet az egyház mulasztásairól. ,,A gyengéket nem erősítettétek, a betegeket nem gyógyítottátok, a megtöröttet nem kötözgettétek, az elűzöttet vissza nem hoztátok, és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok“ (Ezs. 34, 4.). Mulasztásaink hosszú sora emel vádat ellenünk. Nem az evangélium leikével mértük az egyház hivatását. Nem az evangélium leikével néztük az embereket. Elfelejtettük, hogy az egyház mindig a gyengék, a betegek, a megtörtek, az elüzöttek, az elveszítettek Istentől rendelt, védője, az igazi emberi jog és méltányosság támogatója. Nem az evangélium leikével munkálkodtun , „hanem keményen és kegyetlenül uralkodni akartunk.“ Nem az evangélium leikével ítéltük meg szolgálatunk mezőjét. Anyakönyvek, adókönyvek, törvénykönyvek birtokában gyakran elfelejtettük, hogy mindenkiben fel kell e resztenünk betegségének, megtörtségének, elüzöttségének és elveszett voltának kínzó tudatát, hogv hazaérkezzenek az egyetlen igazi pásztorhoz. Nem az evangélium leikével szolgáltunk azért sem, mert a környező világ megépített buszke palotájában, az állam, a gazdasági és szociális rend. a szervezett es szervezetlen társadalom félelmetes erejének láttán, gyakorta elnémult ajkunkon Isten köve telesének és ítéletének kemény szava. Alkalmazkodtunk, megelégedtünk, kiegyeztünk, felemásság igájába szegődtünk. így jutott az egyház is „ kiráiyok kezébe, fegyveT által rabságra, ragadományra es orcapiruiasra.
