Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1945-1946

4 IH. TÁVOLMARADÁSUKAT KIMENTETTÉK: Németh Károly esperes, egyházker. egyházi, Dr. Bertha Benő egyházker ÍTaSi trf83^ 1Ziermanu LaM Fábián Imre, Rónai Gyula, Bojtos László Dr. bchiitt Gyula, Hering János esperesek, Arató István, Rozsondai Károly" Rozsa Sándor igazgatók, Koritsánszky Ottó em. m. felügyelő, Prickler János’ Dr. Deák János, Dr. Ittzés István, Mühl Nándor, Polster Rezső igazgató­­tanító. 1. D. Kapi Béla püspök imája után bejelenti, hogy a rendkívüli nehéz­ségek ellenére szükségessé vált az egyházkerületi presbitérium és közgyűlés tanácskozásra egybehívása. Mivel Dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi fel­ügyelő távol van, a világi elnöki tisztség betöltésére Dr. Ittzés Zsigmond, hiva­talára legidősebb egyházmegyei felügyelőt, a távollevő egyházi főjegyző he­lyettesítésére pedig László Miklós püspöki titkárt kéri fel. Az egyházker. presbitérium és egyházker. közgyűlés összehívásának sza­bályszerűsége megállapíttatván, elnökség az ülést megnyitja. 2. A jegyzőkönyv hitelesítésére kiküldetnek: Koltai Vidos Dániel, Hanz­­mann Károly, Dr. Roósz Adám, Menyhár István, Dr. Berzsenyi Jenő, Dr. Bu­­kovszky Ferenc. 3. A zalai egyházmegye és a keszthelyi egyházközség képviseletében Menyhár István keszthelyi lelkész meleg szavakkal köszönti az egyházkerületet tanácskozásai küszöbén, amiért az egyházi elnök mond köszönetét. 4. Az egyetemes közgyűlésre az egyházkerületi presbitérium és közgyűlés az 1944. évi egyházkerületi presbitériumi gyűlés jegyzőkönyvének 6. pontjá­ban megnevezetteket küldi ki. a) Megbízólevéllel: Takács Elek, Hanzmann Károly, Molitorisz János, Fábián Imre, Rónay Gyula, Horváth Lajos, Bojtos László, Jónás Lajos egy­háziakat, Dr. Ittzés Zsigmond, Koltai Vidos Dániel, Dr. Bertha Benő, Dr. Medgyaszay Emil, Dr. Ajkai István, Mihály Sándor. Dr. Roósz Adám, Ko­ritsánszky Ottó, világiakat, Szabó Kálmánt és Rózsa Sándort a tanári karból és Ludván Sándort a tanítói karból. b) jegyzőkönyvi kivonattal: Kiss Samu, Szabó József, Szekeres Sándor, Dr. Győrffy Béla, Lukács István, Lukácsy Dezső, Szalay Sándor, Puskás Jenő, Novák Elek, Fülöp Dezső, Kutas Kálmán, Hering János, Dr. Mohácsi Lajos, Novák Rezső* Dr.]Bányai Béla, Molnár Gyula, Dr.,Schlitt Gyula,, Kovács Béla, D. Dr. Pröhle Károly, Dr. Báró Podmaniczky Pál, Dr. Deák János, Dr. Wiczián Dezső, Dr. Jánossy La jós, Dr. Sólyom Jenő, Budaker Oszkár, Ziermann Lajos, Büki Jenő, Cséry Lajos, Takó István, Menyhár István, Sümeghy István, Nagy István, Kovács István, Túrmezei János, egyháziakat, Dr. Hőfer \ ilmos, Dr. Strasser Sándor, Dr. Guoth Béla, Tschurl Ernő, Dr. Veöreös Imre, Prickler János, Breuer György, Rauner Mihály, Renner Oszkár, Dr. Molnár Elemér, 'Vi­téz Nagy Lajos, Dr. Nagy János, Sehrikker Sándor, Czipott Rezső, Dr. Bélák •Imre, Mihály Sándor, Dr. Mihály Dezső, Berzsenyi J. Miklós, Dr. Porkoláb János világiakat. 5. D. Kapi Béla püspök felolvassa az 1944—45. közigazgatási évről szóló püspöki jelentését, s annak egyes pontjaira Németh Károly egyházker. fő­jegyző írásban beterjesztett előadói javaslata alapján az egyházker. presbi­térium és közgyűlés a következő határozatokat hozza : 1. A történelmi eseményekről beszámoló pontnál a közgyűlés a fájdalom érzésével veszi tudomásul azokat a veszteségeket, amelyek az egyházkerületet és egyházunkat a háború és annak fejleményei következtében érték. Hittel es bizalommal helyezi a mindenható és gondviselő Isten atyai kezebe magyar

Next

/
Thumbnails
Contents