Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949
1944
4 kiküszöbölése érdekében teljesen díjtalan. Felhívtam a figyelmet arra, hogy a jelentkezés elbírálásánál figyelni kell arra, hogy a családban van-e már evangélikus vallású, ha pedig más egyházhoz tartozó családtag van, akkor az áttérni szándékozót ahhoz az egyházhoz kell utasítani. 1944. évi július hó 15-én kiadott 3246/1/943—44. számú leiratomban rámutattam arra a sajnálatos jelenségre, hogy a keresztyén egyházakat valósággal megrohamozzák az áttérésre jelentkezők s megingatják bizalmunkat az áttérési szándék lelki komolyságát illetőleg. Mindhárom leiratomban hangsúlyoztam, hogy egyházunk nem tagadja meg a zsidókkal szemben fennálló misszió-feladatát, de nem adja oda magát egyéni önző érdekek kiszolgálására. Egyházunk védelmezni tartozik az Isten által gondjaira bízott keresztség szentségének igaz értékét. Ezért csak hívő meggyőződésű, komoly lelki vágyódástól vezetett egyének jelentkezését fogadja el és így igyekezik hű maradni önmagához és Istentől nyert rendeltetéséhez. A zsidókérdésre vonatkozó iratokat egybegyűjtve a püspöki irattárban elhelyeztem. 4. Sírhalomra tett pálmalevél. Súlyos veszteség érte a testvér dunáninneni egyházkerületünket és egyházegyetemünket. Laszkáry Gyula dunáninneni egyházkerületi felügyelő 1944. évi március hó 30-án bekövetkezett halálával. Temetésén én hirdettem Isten vigasztaló igéjét. Egyházkerületünkben széles rendet vágott a halál. Lelkészi karunkból elhunyt Dr. WölfeI Gyula somogydöröcskei lelkész 1943. évi december hó 30-án 49 éves korában; Schrantz Zoltán pusztaszentlászlói lelkész 1944. évi május hó 1-én 46 éves korában; Novak Elek kővágóörsi tb. esperes-lelkész 1944. évi június hó 26-án 61 éves korában. A tanári karból: Polgár Dezső bonyhádi gimnáziumi tanár 1944. évi január hó 26-án 56 éves korában, Lövik Károly bonyhádi gimnáziumi tanár 1944. évi július hó 23-án 56 éves korában meghalt. A felügyelők sorából: Oswald István siófoki gyülekezeti felügyelő 1944. augusztus 31-én 71 éves korában; Dr. Grosch József a Tolna-Baranya- Somogyi egyházmegye ügyésze 1944. évi január hó 2-án 69 éves korában; Schleifer Károly ny. ezredes a szpmbathelyi gyülekezet volt felügyelője 1944. évi július hó 6-án; Rátz Egon a sopronbánfalvi gyülekezet felügyelője 62 éves korában, Tompa László bobai felügyelő 78 éves korában. Pihenésüket örök pihenéssel váltották fel: Isó Vince nyugalmazott győri lelkész 1943. évi október hó 15-én 83 éves korában; Mesterházy Sándor nyugalmazott nemespátrói esperes-lelkész 1944. évi március hó 11-én 82 éves korában; Matheidesz István nyug. soproni tanítóképző-intézeti gyakorló iskolai tanító 1944. évi március hó 11-én 68 éves korában. Magyary Miklós kapolcsi nyug. esperes-lelkész 1944. május 12-én 81 éves korában. Áldást kérek hű munkásaink pihenésére. Emléküket kegyelettel megőrizzük.