Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949
1941
48 van. Lehet a kérdéseket egészen egyéni szempontok alapján, vagyis kis körök érdekeinek, a közösség nagy szempontjait figyelembe nem vevő előretolásával nézni. Az is komoly vitaalkalmat nyújtana, bár határozottan túlmenne a bizottság, sőt a kerület hatáskörén is, hogy nem volna-e szükség egész egyházunkban közigazgatásunk erősmértékű leegyszerűsítésére és az így felszabadult szellemi és anyagi erőknek a közvetlen pásztori szolgálat, a lelkigondozás intenzívebbé tétele céljából való átcsoportosítására. Arról biztosíthatom a bizottságot, hogy a kerület illetékes szervei lelkiismeretes vizsgálattal, sok töprengéssel igyekeztek helyes megoldási módot találni. Nem rajtunk múlik, hogy ez a megoldási mód olyan legyen, amely megnyugtatóan biztosítja egy előretekintő egyházvezetésnek előfeltételeit.'1 Az egyházkerület költségvetésének összeállítása mindig nehéz feladat volt. Ez a feladat most fokozott nehézségek elé állítja pénzügyi vezetőségünket. A pénzügyi bizottság tételről-tételre behatóan átvizsgálta költségvetésünket s lelkiismeretesen mérlegelte annak minden egyes részét. Megvizsgálta a kielégítést követő feladatokat is, melyeknek elutasítása egyet jelentene egyházunk munkaképességének és fejlődésének megtagadásával. Nyíltan rámutatott a bizottság arra, hogy az egyházkerület költségvetésének egyensúlyát már eddig is csak olyképen tudta biztosítani, hogy a dologi tételeket erőszakosan leszállította s a hitelkeretet a maga irrealitásában meghagyta. Ez a helyzet azonban nem tartható fenn s az egyházkerület elutasíthatatlan szükségleteit a mostani bevételek keretei között biztosítani nem lehet. Az egyházkerületi pénzügyi bizottság jól ismeri ugyan a mostani helyzet kialakulásának tényezőit, mégis kötelességszerűen megállapítja a következőket: Egyházkerületünk költségvetése mindig hosszabb időre állapíttatott meg, így tehát hiányzott abból a gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodás lehetősége és rugalmassága. Ugyanazon költségvetési bevétellel kellett számolnia, jóllehet körülötte óriási változások történtek. Költségvetésünk fedezetét mindig minimálisra szorította, hogy számoljon egyházközségeink teherbíróképességével. 1923-ban, midőn gabonaértékben állapította meg az egyházkerületi járulékokat, az egyházkerület főszámvevője 12 waggon búzát kívánt felvenni szükségletképen, a közgyűlés azonban a kivetés végső mennyiségét 9 waggon búzában állapította meg. Az ezután következő esztendők bőségesen igazolták, hogy a kivetett összeg a tényleges szükségletekre csak nagy megszorítással ad fedezetet, ellenben további szükségletek kielégítését nem teszi lehetővé. Legutoljára 1930-ban állapította meg egyházkerületünk az egyházközségek járulékát s azóta változatlanul 46.864 P bevételi összeget illeszt költségvetésébe. Magában véve ez az egy megállapítás sokat megmagyaráz. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az azóta letelt 11 év alatt gazdasági életünk, pénzünk vásárló értéke és egyházi feladataink nagy változáson mentek át.
