Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1943

Várpalota szórványterületének lelkigondozása a helyettes lelkész ki­küldésével remélhetőleg megoldást nyer. Lajoskomárom nagy szórvány­területének behatóbb gondozására szintén segé.dlelkész munkába állítása volna kívánatos. A zalai egyházmegyéhez tartozó Ürkút szórványhely lelki gondozását az ajkai gyülekezet vette át. Istentiszteletet a következő fiókgyülekezetekben, illetve szórvány­helyeken tartottak: Devecserben 6, Padragon 2, Ürkúton 2, Zircen 2, Kis­­démpusztán 6, Nyáradon 2, Szerecsenyben 12, Kisbéren 15, Adásztevelen 1,. Ugudon 1, Mezőkomáromban 1, Szabadhidvégen és Dég-újtelepen 12, Me­­zőszilason 4, Borsosgyőrőn 6, Dákán 6, Pápadereskén 5, Kupon 1, Pápa­kovácsiban 1, Rédén 2, Lázin 1, Farkasgyepün 9, Alsó- és Felsőgörzsönyben 12, Csőszpusztán 12, Pétfürdőn 26, Kádártán és Szentgálon 24, Füzfőgyár­­telepen és Balatonalmádiban 24, Csabrendeken 1, Ukkon 1 alkalommal. Az egyházmegye missziói gyülekezeteinek jelenlegi helyzete a mostani nehéz viszonyok ellenére is megerősödést mutat. A csöglei missziói gyülekezetnek kis temploma, lelkészlakása, nemkü­lönben a körzethez tartozó Adorjánházának most megépített gyülekezeti terme a lelkes vezetésnek, a folytonos alkotó munkának bizonysága. Kis- és Nagypiriten megindult az imaház-építési mozgalom, mely máris szép eredménnyel biztat. Az enyingi missziói gyülekezetben új feladatok vállalását jelenti a Siófokra kihelyezett segédlelkész munkába állítása. A takácsi missziói gyülekezet lelki- és anyagi megerősödésének bizony­ságául új iskoláját és ifjúsági házát a múlt évben adta át rendeltetésének.. A mezőlaki missziói gyülekezet az iskolaépítés befejezése után fokozott ki­tartással folytatja templomépítési mozgalmát. Az idetartozó nagyacsádi leánygyülekezet ifjúsági házának felavatása most történt meg. Az egyházmegye költségvetésileg 560 P-t juttat a missziói gyüleke- • zetek segélyezésére. A zalai egyházmegye területén lévő szórványok mindenhol gondozás alatt állottak. Nemespécselyen 1, Hévizén 7, Gyenesdiáson 8, Balatonmárián 4, Balatongyörökön 4, Révfülöpön 12, istentiszteletet tartottak. 20. Az egyházkerület evangélizációs munkája. Az evangélizáció elvi kérdéseinek tisztázására és határozott lutheri irányának biztosítására 1942 november 24-re összehívtam egyházkerületem lelkészi karának é munka­ágban jártas tagjait szűkkörű tanácskozásra. Megbeszélésünkre meghívtam az evangélizációs munkának egyházkerületünkön kívüli néhány munkatár­sát is. Az előadások során az evangélizációt történelmi szempontból Németh Gyula szekszárdi lelkész, kritikai szempontból Veöreös Imre egyházkerületi missziói lelkész tárgyalta. Ezt megelőzően Csepregi Béla lelkész az ETSz evangélizációs munkáját ismertette, ezt követően pedig Budaker Oszkár egyetemi ny. r. tanár, a Teol. Otthon igazgatója az evangélikus egyházi evangélizáció követelményeit fejtette ki. Az értékes hozzászólások több-

Next

/
Thumbnails
Contents