Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949
1941
20 jellem példaadó egyéniségében sokszor kétkézzel megajándékozta. Ezeknek a sorában köszöntjük Kapi Bélát is, ki nehéz időkben példaadóan világolt népe előtt. Isten ajkára adta az ö Igéjének hirdetését és Ő tisztán, bátran, híven és alázatosan hirdette alkalmas és alkalmatlan időkben egy életen át. Isten reá bízott egy nyájat, a földi vándorút egyik igen nehéz szakaszán és ö gondozó szeretettel, komoly felelősségérzettel, maga életét nem kímélve, sőt naponként megáldozva, védte, gondozta ennek a nyájnak kicsinyjét és nagyját. Isten felvigyázóvá és bíróvá tette Őt, szolgatársai és atyjafiai között és Ő a szeretet szigorúságával, a hitben öregebb testvér bölcseségével és gyöngédségével, mindezek felett pedig a Krisztusnak átadott élet példaadó erejével töltötte be bírói és felvigyázói tisztjét. Mikor pedig az ősi ellenség kísértette, kemény próbatételek reá nehezedtek s Neki is végig kellett mennie a halál árnyékának völgyén és ki kellett ürítenie a keserű pohárt: mint alázatos, hívő lélek békességet talált és győzelmet aratott a Krisztusban, kinek kegyelme mindennapi kenyérként elégségesen és hathatósan kijárt számára. Ez az egész élet a maga látható és láthatatlan eredményeivel, titkos és nyilvánvaló hatásaival, mindazzal, amit hirdetett és megvalósított, beszélt és tett, nemcsak drága öröksége marad a magyar evangéliumi keresztyénségnek, de meggyőző bizonyíték a megtisztított egyház megszentelt életeszményeinek, igazsága és szépsége felől. Mindezekért Istent illesse a dicsőség. Az Ő alázatos eszközét, törékeny cserépedényét, Kapi Bélét pedig vegye körül testvéri szeretetünk csendes megáradása. Áldás volt reánk, áldás Reá! e) D. Dr. Révész Imre püspök a tiszántúli református egyházkerület nevében a következő irattal köszöntötte püspök urat: Igaz örömmel értesülök arról, hogy Főtisztelendőséged a f. év december havában Isten gazdag kegyelméből be fogja tölteni püspöki szolgálatának negyed századát. Tudomásom szerint Főtisztelendőséged úgy méltóztatott rendelkezni, hogy az évforduló alkalmával, tekintettel a háborúshelyzetre, minden ünnepélyesebb formájú megemlékezés mellőztessék. Főtisztelendőségednek ezt a mélységesen keresztyéni és pásztori elgondolását a legteljesebb mértékben tiszteletben tartva, arra kérek csupán engedelmet, hogy magam, elnöktársam őnagyméltósága és a nagy tiszántúli egyházkerület nevében ezen az úton fejezzem ki teljes szívünkből takadó hálaadásunkat a kegyelmes Isten iránt, aki nékünk a negyedszázaddal ezelőtti világháborús viharban az ifjú Kapi Bélát adta az egész magyar evangéliumi keresztyénség világoskodó lámpásául és aki most egy újabb világháborús viharban a férfikora töretlen erejében lévő Kapi Béla világoskodó lámpásának fényét tisztán, békességesen ragyogtatja és a gonosz szelek közepeit kialudni, vagy meghomályosodni nem engedi. Főtisztelendőségedben mi magyar reformátusok e 25 esztendő alatt a magyar evangéliumi testvériségnek mindig egyik legdrágább és legbiztosabb zálogát láttuk és szerettük. Azt látjuk és azt szeretjük most is, és mind