Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941-1949

1942

f7

Ezen alkalommal :

1. A közgyűlést megelőzően annak tagjai a templomban istentiszteletre gyülekeztek össze, melyen Németh Károly egyházkerületi főjegyző igeolvasás után (Efez. 4, 1—6.) buzgó imádságban kérte Isten áldását a közgyűlésnek nehéz időben elvégzendő fontos munkájára.

2. Istentisztelet után a közgyűlés tagjai a gyülekezet kultúrházának termébe vonultak, ahol dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést:

Főtisztelendő és Nagyméltóságú Püspök Úr!

Mélyen Tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés!

Első szavam a fájdalmas és kegyeletes megemlékezés a mindannyiuukat lesújtó tragédia felett, amely vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes halálával érte nemzetünket.

Előttem a gyönyörű kép, amely alig pár hónapja mindazok előtt feltárult, akik az Órszágház kupolacsarnokában a kormányzóhelyettes választásán részt vettek. Látom a deli ifjút, amint szemében a komoly elszántság és meghatottság kifejezésével felemelt ujjal áll és esküszik. Látom az apa és fia meghatóan szép kézfogását, a nemzet képviselőinek boldog lelkesedését, megnyugvását és bizalmát.

Munkaszeretet, kötelességteljesítés, szerénység, párosulva eréllyel, bátorság, akaraterő azok a lelki adottságok, amelyek rövid idő alatt meghódítják a kételkedőket, emelik tekintélyét, erősítik a szeretetet, fokozzák a reménységet, amellyel egy nemzet tekint kiválasztott fiára.

Hazafias érzése viszi a harctérre. Kitűnő katona, kit feljebbvaló és alantas tisztel, megbecsül és megszeret.

Magasan ívelő pályája kezdetén ott hull alá az ifjú sas. A Don sejtelmes mezőin száll el nemes lelke, törik szét a nemzet beléje helyezett reménysége.

Villámcsapásként hat a szörnyű hír, riadtan áll a nemzet hős fia koporsójánál és megrendülve kíséri utolsó útjára.

Mi is könnyfátyolos szemmel tekintünk az eltávozott nemes, ifjú hős után, mégis keresztyénekhez egyedül méltó alázatos hittel hajiunk meg a mindeneket irányító akarata előtt.

Imádkozó lélekkel gyászoljuk az eltávozottat, de gyászolásunk magyar emberhez méltó csak akkor lesz, ha az Ő szolgálatteljesítéséből, hősi önfeláldozásából erőt, kötelességtudatot merítve szolgáljuk nemzetünket ott, ahová a sors állított. így lehet az Ő hősi halálából és példaadásából buzdító szikra a nemzet felemelkedéséhez.

Megrendült lélekkel gondolunk Kormányzó urunkra és családjára, őket sújtja legfájdalmasabban hős fiuk távozása, mert odaadták azt, aki nekik a legdrágább volt, a szeretett gyermeket, férjet és apát.