Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940

1933

Mindjobban fokozódik a legyőzött népeknél a megalázottság és kizsákmányoltság felett érzett elkeseredés, amelyet eddig letompított a javulás reménye. Az éveken át tartó nyomor és szenvedés nő és ma már nemcsak a legyözöttek kiváltsága, de egyformán ránehezedik az egész emberiségre, feldúlva annak nyugalmát és békességét. Mindenki elégedetlen és boldogtalan, mert a jövő bizonytalanabb, mint a világháborút befejező békeparancsok életbelépte óta bármikor.

Aki elfogulatlanul nézi az elmúlt 15 keserves esztendő történetét, rájön arra, hogy oly zsák utcába jutottunk, amelynek egyik oldalán a gazdasági elzárkózás óriás kígyója, a másik oldalon a zsákmányát féltő rövidlátás és kapzsiság szorítja az emberiséget az utca vége felé, ahol a beláthatatlan következményű összeomlás vörös ördögi arca vigyorog a cinikus rövidlátással feléje közeledő emberiségre.

Minden jóérzést!, Istent ismerő, hazáját szerető és féltő embernek, legyen bármely nemzet fia, szent kötelessége, ennek a gyászos végnek bekövetkezését megakadályozni. Kétségtelen, hogy ez nagyon nehéz feladat, amely csakis Isten segítségével és nemes emberi munkával oldható meg.

Kettős problémát kell megoldani, lelki és gazdasági válságot, melyek szoros összefüggésben és kölcsönhatásban okozói a mai helyzetnek.

Az elmúlt száz év rendkívüli szellemi, anyagi és technikai haladása egybekapcsolta a különböző világrészeket. Közel hozta egymáshoz a különböző nemzeteket a tekintetben, hogy a tudomány és technika haladásában és annak eredményeiben mindenki egyformán részesülhetett. Megszűntek a nagy távolságok, események egyik világrészről a másikra percek alatt közvetíthetők, közlekedési eszközök napok alatt oly távolságokat kötnek össze, melyek lebirásához hetek, sőt hónapok kellettek. Ezen vívmányok segélyével kifejlődött egy, az egész világra kiterjedő oly csereforgalom, amelybe az egyes államok természeti adottságuk szerint kapcsolódtak be. Ezt a természetes forgalmat a háború megbénította, majd a békekötések utáni évtized az önellátás téveszméjéből kiindulva mesterségesen fokozta és jóformán megsemmisítette. Felbomlott ezáltal az a természetes egyensúly, amely a háború előtt a világ jólétének egyik alapja volt.

Egy állam, legyen az bár a hatalmas Unió, ha csak saját érdekeit nézi és másokkal nem törődve fog a kérdés megoldásához, átmeneti siker után rá fog jönni arra, hogy eredmény nélkül hozott áldozatot, mert a szomszéd népek pusztulása az ő terveit is semmivé teszi.

Ezt a nagy kérdést, amelyen a világ jövője megfordul, csakis egyesült erővel lehet megoldani és úgy, — és e ponton kapcsolódik az anyagi válság a lelki válsággal —, ha az emberiség mentalitása, amellyel ezt a kérdést eddig kezelte, megváltozik. Ha belátja, hogy az anyagi válság és lelki válság szorosan összefüggő egészet képez, egymásra kölcsönhatással vannak, egymástól el nem választhatók és megoldásuk is csak együttes lehet.

Nem térhetek itt ki a kettős összefüggés és egymásra gyakorolt hatások részletezésére, de meggyőződésem, hogy ezek az emberiség jövőjére oly sors-