Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933-1940

1934

40 fogva az egyházi életben képvisel, megkeresi az egyetemes közgyű­lés útján a zsinati bizottságot, hogy az új zsinati törvények kereté­ben gondoskodjék arról, miszerint a tanítóság képviselete az egy­házkormányzat összes fokain hivatalból kapjon megfelelő —, a mai­nál nagyobb számú helyet. öl- Ugyanazon bizottsági jkv. 13. pontja kapcsán tárgyaltatott a ke­­menesaljai és soproni alsó egyházmegye felterjesztésében az evang. jellegű és szellemű iskolai füzetek szorgalmazása. Megnyugvásul veszi a közgyűlés tudomásul, hogy a Luther Társaság közvetítésével ezen nagy hiányt pótló iskolai füzeteknek a kérdése végre a megvalósulás stádiumába kerül. 62. Ugyanazon biz. jkv. 14. pontja alapján tárgyaltatott a soproni felső egyházmegye kérésére az a javaslat, amelynek értelmében az iskola­­fenntartók és a tanügyi kormány is tegyék lehetővé, hogy tanulni vágyó taní­tóink továbbképző különféle tanfolyamon résztvehessenek. Az egyházkerületi közgyűlés melegen ajánlja az iskolafenntar­tóknak, hogy ily célra vegyenek fel évi költségvetésükbe egy meg­felelő tételt. Egyben felterjesztéssel él az egyetemes közgyűléshez, kérve azt, hogy sürgesse a kormánynál a korábban legtöbbnyire in­gyenes pedagógiai tanfolyamoknak újbóli ingyenessé tételét; mert az utóbbi években e téren is megnehezült a helyzet azáltal, hogy majdnem minden tanfolyamon fizetni kellett a résztvevőknek. Ô3- Ugyanazon biz. jkv. 15. pontjával egybehangzóan az egyházkerü­leti közgyűlés a soproni felső egyházmegye felterjesztésére újból kéri az egyetemes közgyűlést, hogy írjon fel a tanügyi kormányhoz, kérve az elemi népiskolák részére megállapított 5 érdemjegyfokozatnak a középiskolákban érvényes 4 fokozatra való leszállítását. 04. Ugyanazon biz. jkv. 16. pontja alapján az egyházkerületi közgyűlés helyesli a soproni felső egyházmegye felterjesztését, amelyben kívá­natosnak mondja, hogy a püspök úr által évenként oly nagy áldással megtartott tanítói körzeti konferenciák mellett a rendes évi tanító­egyesületi közgyűlések is megtartassanak, mert ez az a fórum, ahol a tanítóság kérelmeit a felsőbb egyházi hatóságokkal közölheti és síkra szállhat evang. és egyetemes tanítói érdekekért. 65. Ugyanazon biz. jkv. 17. pontjával tárgyaltatott s elfogadtatott a győri egyházmegye felterjesztésére a tanítóözvegyek kegyeleti idejére vonat­kozó határozati javaslat. Ennek értelmében az egyházkerület keresztülvezetendőnek ren­deli el az 1924. évi közgyűlési jegyzőkönyv 93. pontjában foglalt határozatát. Az állami rendelkezésnek így megfelelő kegyeleti idő 3 hónapot tesz ki.

Next

/
Thumbnails
Contents