Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1929
Müller Robert alesperes 15 népiskolát látogatott meg. A vasi közép egyházmegye esperese, tekintettel a püspöki egyházlátogatásra, nem végzett ez évben látogatást. Takács Elek, a veszprémi egyházmegye esperese egyházlátogatást végzett Bakonycsernyén, Gecsén, Bakonyszentlászlón, Kisberzsenyen, Zalagalsán és Nemeshanyon. Nagy Lajos zalai egyházmegyei esperes meglátogatta a nagyvázsonyi és leányfalui gyülekezeteket, az egyházmegyei felügyelő pedig a kővágóőrsi iskolát látogatta meg. Hálával és köszönettel gondolok az egyházkerület esperesi karának odaadó és buzgó munkájára. 13. A soproni országos fegyintézet lelki gondozása. Az igazságügyminiszter űr Heszler Sámuel fegyintézeti megbízott lelkészt állása alól felmentette s helyére Kiss Ferenc lelkészt nevezte ki. Az új lelkész lelkiismeretes hűséggel gondozza a gondjaira bízott protestáns fegyenceket. A vasárnapi és ünnepi igehirdetésen kívül 3 csoportban biblia-órákat tart, minden negyedik héten ismeretterjesztő előadásokat, hetenként egyszer pedig énekórát tart. Naponként meglátogatja a fegyenceket, átnézi a jövő és menő leveleket s egyáltalában mindent elkövet hivatása hűséges betöltésére. Az Úr áldja meg őrtálló helyén munkálkodását s koronázza fáradozásait sikerrel. 14. Evangélikus sajtó. Evangélikus sajtóügyünkben új mondanivalóm nincs. Változatlan fennál a régi helyzet : a régi szervezetlenséggel, egyetemes programmnélküliséggel, közönnyel, erőfeszítéssel és csalódással összekötve. Hálával gondolok mindazokra, akik egyházkerületünkben az evangélikus sajtóügyet dicséretes önzetlenséggel és hozzáértéssel szolgálják. Névszerint is hadd emlékezzem meg Németh Károly esperesről, ki az Evangélikusok Lapját nemcsak szerkeszti, hanem úgyszólván egyedül megírja, sőt a lap fenntartásáért nagyon tekintélyes anyagi áldozatokat is hoz. Egyházunk nagyon szegény, mégis nem tudom, hogy vájjon nyugodt lelkiismerettel ezt a munkát és áldozatot elfogadhatjuk-e? Hálával gondolok Czipott Gézára, a Harangszó szerkesztőjére, ki ezt a régi kedves lapunkat megfelelő szinten tartja s elterjedését is életrevaló propaganda-munkával biztosítja. Német anyanyelvű evangélikus népünkről Scholtz Ödön esperes által kiadott Gotthold és a tolna—baranya— somogyi egyházmegye által kiadott Christliche Hausfreund gondoskodnak. Elismeréssel emlékezem meg munkájukról s kérem őket, hogy a lap egyházi szolgálatát mindenkor úgy töltsék be, hogy azáltal nemzetünk javát is szolgálják. Hálával gondolok Krug Lajosra, az egyházkerületi és országos Tanítóegyesület elnökére s az Ev. Népiskola munkájára. Bizalommal kérem a gyülekezeteket, lelkész- és tanítótestvéreket, hogy az evangélikus sajtót hathatós támogatásukban részesítsék. 15. Egyházi Agenda ügye. Dunántúli egyházkerületi Lelkészegyesületünk, tekintettel arra, hogy a Gyurátz-féle Agenda immár teljesen elfogyott, ellia-