Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1928
14 készekhez intézett azt a felhívását, hogy az evangéliomi keresztyén hitéletnek egyik lényeges elemét, tápláló forrását, a bünbánatot, igyekezzenek a hívekben felébreszteni. Sajnálattal vesz tudomást a születések és házasságkötések számának megcsappanásáról, a törvénytelen szülöttek számának emelkedéséről. A közgyűlés teljes mértékben osztozik a püspök úrnak abban a nézetében, hogy a rcverzálisok egyházi statisztikája nem megbízható, mert az állami statisztika más adatokat tár elénk; a reverzálisok révén veszteségek érik egyházunkat. A reverzális, a vadházasságok és az egyházi szertartásoknak egyes esetekben való mellőzése az evangélikus öntudat és egyházhűség felébresztését és megerősítését célzó lelkipásztori és igehirdetői munka fokozását teszi kívánatossá, amellyel párhuzamosan kell haladnia az iskola nevelő és oktató munkásságának is. 10. Elismeréssel és köszönettel veszi tudomásul a közgyűlés, hogy a Dunántúli Luther-Szövetség az 1927/28. évre is kiadta a Belmissziói Munkaprogrammot s hogy azt a lelkészek végrehajtották. Az eredményt a Püspöki Jelentésben közölt táblázat mutatja. Evangélikus ifjúsági egyesületek megszervezését a közgyűlés elsőrendű egyházi érdeknek tekinti, a lelkészeket es tanítókat felhívja ifjúsági egyesületek szervezésére. Elismeréssel és köszönettel emlékezik meg a belmisszió érdemes munkásairól s kívánatosnak tartja, hogy a tanítói kar is mind nagyobb mértékben vegye ki részét a belmissziói munkából. Isten áldását kéri a püspök úrnak a bélmissziói munka kimélyítését célzó törekvéseire s örömmel és elismeréssel értesül az 1928/29. évi munkaprogramm irányelveiről és tartalmáról s teljesen egy véleményen van a püspök úrral-az egyházfegyelem kérdésében. 11. A hitoktatásra vonatkozólag sajnálattal veszi tudomásul a közgyűlés, hogy a hitoktatók munkáját tavaly sem volt lehetséges kellőképen díjazni. Megkeresi az egyetemes közgyűlést, hogy a kormánynál tegyen lépéseket a hitoktatók megfelelő díjazása, valamint az önálló hitoktatók helyzetének javítása érdekében. 12. Tudomásul szolgál, hogy a püspök úr az elmúlt közigazgatási évben akadályoztatása miatt egyházlátogatásokat nem végzett. 13. Tudomásul szolgál, hogy az egyházmegyék esperesei a múlt közigazgatási évben alkalmi kiszállásokon túl egyházlátogatást nem végeztek. 14. A közgyűlés elismerését fejezi ki Heszler Sámuel lelkésznek abból az alkalomból, hogy a m. kir. igazságügyi miniszter negyvenegy évi munkálkodás után a soproni országos fegyintézetnél viselt lelkészi állásától felmentette. Nyerje el a hu szolga Urától szolgálatának jutalmát és adjon kegyelmet további életére. 15. A közgyűlés köszönetét mond püspök úrnak azért az adományért, amellyel egyházunkat megajándékozta, Békesség cimű imakönyvéért; kér: Istentől, hogy ebből az imakönyvből is áradjanak a hitnek, szeretetnek, istenfélelemnek, az evangéliomi vallásosságnak életvizei a hívek szivébe és életébe Istennek dicsőségére. Elismeréssel emlékezik meg az evangélikus sajtó munkásairól és elismeréssel veszi tudomásul Farkas Sándornak, a Protestáns Saj-