Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932
1927
28 térkép felett a fájdalmas felirást: Nem! Nem! Soha! Hallottam német gyermekeink és gyülekezeti tagjaink ajkáról a himnuszt s hallottam német iskolában német szöveggel zengedezni a „Szegény fejem hová hajtnálak“ korái melódiáját. Egy iskolában azt is örömmel tapasztaltam, hogy az olvasókönyv segédkönyvéül az énekeskönyvet használták. Bizonyára gazdag áldással. De meg kell mondanom azt is, hogy azon iskolákban, melyek a magyar nyelvet csak mint tantárgyat tanítják, a tanítás eredményét a magyarság szempontjából egyáltalában nem látom kielégítőnek. Fontos állami, de egyszersmind népérdek is követeli, hogy magyar állampolgárok legalább annyira sajátítsák el az államnyelvét, amennyire életszükségletük, jövendőjük és érvényesülésük szempontjából kívánatos. Ezzel kapcsolatosan arról a szomorú tapasztalatról is meg kell emlékeznem, hogy tanítóink közül sokan nagyon fogyatékos zenei képességgel rendelkeznek. Két hátrányos következménye van ennek, egyik a népiskolai, énektanítás gyarlósága, a másik pedig a templomi éneklés és orgonajáték fogyatékossága. Néhány istentiszteleten elborzadva hallgattam az orgonán elkövetett szörnyűségeket, melyet még a nép látszólagos, de általam mindig tagadott zenei analfabétasága sem menthet. Meg kell követelnünk kántortanítóinktól, hogy a kántori hivatást komoly felelősséggel töltsék be. Ha az erra való készülésüket kedvezőtlen körülmények megakadályozták, úgy pótolják azt lelkiismeretes tanulással. De a mostani állapotot nem lehet eltűrnünk. A lelkésztestvérekhez szintén szól ez a figyelmeztetésem. Érezzék ők is a templomi orgonálásért és énekért való felelősséget. Egyetlenegy olyan pont van, mely intézményes beavatkozást igényel. Már múlt évi püspöki jelentésemben megemlékeztem arról, hogy főleg a tóina-, baranya-, somogyi egyházmegyében teljesen laza kapcsolat áll fenn az anya- és a leányegyházak között. Hazug látszat-viszony ez csupán, mely üres jogi formulát jelent minden belső lelki kapcsolódás nélkül. A lelkész szellemi vezetése, lelki befolyása a legtöbb esetben minimális. A leányegyházakban tulajdonképpen kizárólagos tanítói vezetés alatt álló gyülekezeti típus lép elénk. Meggyőződésem és lelkiismeretem nem engedik, hogy szó nélkül 'napirendre térjek ezen jelenség felett. Egyházi alkotmányunk által elénk szabott rend, de gyülekezeti és magasabb egyházi érdek is megkövetelik, hogy ezen leánygyülekezetekben a lelkész vezetését biztosítsuk, vagy pedig állítsunk élükre olyan egyházilag magasabb képesítésű tanítókat, akik a gyülekezet igehirdetöi, pásztori, kormányzási munkájára külön theologiai képesítést is nyertek. A mostani viszonyok közt külsőleges eshetőségektől függ a leányegyházak jövendője, éppen azért ezen veszedelmek ellen meg kell azokat védelmeznünk. A_két egyházmegyéből nagyon különböző benyomásokat raktároztam el lelkemben. A Tolna—Baranya—Somogyi egyházmegyében meglepett a nép zenei kulturáltsága. Bonyhádon 100 tagból álló vegyeskar lepett meg esti szerenáddal s szebbnél-szebb művészi énekszámokkal gyönyörködtetett. De
