Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925

1924

10 Itt említem meg, hogy a vasi felső egyházmegyéből magyar területen maradt kőszegi és szentgotthárdi anyagyülekezetek, vala­mint Németzsidány és Rábafüzes leány gyülekezetek egyházközi­gazgatási adminisztrálását az érdekelt gyülekezetek és azok vezető­ségének, valamit a vasi közép egyházmegye vezetőségének meghall­gatása után a vasi közép egyházmegye gondjaira bíztam. Az elnöki intézkedést célirányosnak láttam azért, mert ezen ideiglenes megol­dást helyesebbnek találtam, mint az egyházközigazgatási fórumok meghallgatásával történő intézkedést. b) A Mura vidékéről elszakított gyülekezeteink szintén külön egyházmegyébe tömörültek. Magasabb egységbe azonban mindeddig nem szervezkedtek. Örömmel jegyzem fel gyülekezeteink, lelkészeink és tanitóink, valamint világi egyháztagjaink heroikus küzdelmét anyaszentegyházunkért és annak jogaiért. De épp igy fájdalommal emlékezem meg arról, hogy erőszakos nemzeti és felekezeti áram­latok egyházunkat megfosztják jogaitól. Népiskoláinkat államosították és tekintet nélkül a kántartanitók kántori megbízatására, őket ön­kényesen áthelyezik. Voltak olyan gyülekezetek, amelyek a kinevezett r. kath. tanítót nem bocsátották be. Fájdalom, volt olyan gyüleke­zet is, amelynek nemcsak tanítóját helyezték át, hanem iskoláját is elvették. Érdeklődésünk, szivünk és imádságunk ott van a mi szeretett evangélikus testvéreinknél. 5. Énekeskönyv jubileum. Az 1924. év egyházunk jubileumi esztendeje volt. 400 évvel ezelőtt jelent meg Luther énekeskönyve, az első evangélikus énekes­könyv. 1924. évi február hó 5-én kelt 1120/VIII/1924. sz. leira­tomban ünneplésre szólítottam fel egyházkerületünk összes gyüle­kezeteit. A jubileumi ünnepséget mindenütt Cantate vasárnapján, azaz május hó 18-án tartották meg. Az iskolai ünnepségen, temp­lomi istentiszteleten és vallásos ünnepségen befolyt összesen 9,472.185 K. Ezen összeget felerészben a németországi evangélikus egyházi szórványok rendelkezésére, a másik részét pedig egyházkerületünk szórványainak énekeskönnyvvel való ellátására fordítottuk. 400 évvel ezelőtt Németországból kaptuk az első ev. énekeskönyvet. 400 év el­múltával háladatos szívvel nyújtunk néhány énekeskönyvet a szenve­désben és hitben egyformán erős német testvéreinknek. Emlékezzék meg egyházkerületi közgyűlésünk is kegyelettel mostani jubileumi esztendőnk eme kimagasló eseményéről. Legyen emlékezésünk Isten hálateljes magasztalása és reformátorunknak, Luther Márton emlékezetének kegyeletes felújítása.

Next

/
Thumbnails
Contents