Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1919-1925
1924
2 Az állami élet konszolidáltsága nagy mértékben megerősödött. A nemzetek eg>üttesében is súlyt és jelentőséget nyertünk. Egyházunknak az államhoz való viszonyát azonban fájdalom ma is állandó feszültség jellemzi. Jogbiztositó törvényeink érvényben állnak ugyan, de„ -új törvények korlátozzák^ azokat. A törvényt sokszor rendeletek helyettesítik. Törvény és rendelet belevág exisztenciális érdekeinkbe s problematikussá teszF^tonomiánkatáé ' , Az egyház és állam viszonyából hiányzik a stabilitás. Az uj törvények s rendeletek megingatják az eddigi törvényes bázist. Az államsegélyezés és annak mértéke teljesen bizonytalanná vált. A miniszteri kijelentések erőtlen szóvá gyengülnek s hosszas tárgyalások eredményei néhány hét alatt meghiúsulnak. A teljes bizonytalanság lehetetlenné tesz minden előrelátó politikát. A kultuszkormány egyházunkkal szemben törvényszerű eljárást követ. Es mégis, ez elmúlt év is nagy vérző sebeket ejtett rajtunk. Az erőtlen népiskolák államsegélyeinek megszüntetése, a tanítói államsegélyek revíziója, a tanítók helyi javadalmának önkényes megállapítása s visszaállítása, a középiskolai államsegély egyoldalú rendezése, a lelkészi kongnia, korpótlék és családi segély valorizátlanul hagyása, mindez kiáltó sebe anyaszentegyházunknak. A kultuszminisztérium kultúrpolitikáját nem tartom protestáns ellenesnek. Feltételezem és hiszem, hogy protestáns iskoláink veszélyeztetése nem cél, hanem kisebbségi voltunk fájdalmas következménye. A legtöbb esetben nem is kultuszminiszteri programm, hanem szanálási programm. De hibáztatom a minisztériumot abban, hogy jóllehet látja a törvények és rendelkezések végrehajtásának következményeit, mégsem siet egyházunk védelmére. Nem tépi szét az egyházra sérelmessé váló rendeleteket, nem revideálja az egyház iskoláira vonatkozó intézkedéseit, nem keres külön védelmet a protestáns egyház számára, hanem azt egyszerűen sorsára bizza, mint hogy ha a protestáns egyházak és az állam viszonyára vonatkozó alaptörvények egyáltalában nem léteznének. A kultuszminisztérium elvi álláspontja szerintem csak az lehet, hogy ma is érvényben levőnek ismeri el a protestáns egyházakkal szemben törvényekben lefektetett kötelességeit és megadja az egyháznak egyházi és iskolai intézményeihez szükséges mindama életfeltételeket, melyeket az egyház önerejéből előteremteni képtelen. Az állam azonban már régóta figyelmen kívül hagyja egyházunk teherbírását. Segélyezésünk mértékének megállapításánál minden más tényezőt figyelmére méltat, csak az egyház anyagi erejével nem törődik. Belátom, hogy a kultuszminisztérium egyházunk iránt való
