Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914-1918

1916

— 29 —

Mélyen tisztelt Közgyűlés! Megrajzoltam munkaprogrammom széles vonalait, melyekbe a részlet-feladatokat és lehetőségeket a világháború után kialakuló nemzeti, társadalmi elhelyezkedés s annak az egyházi életre való hatásai állapítják meg.

Történelmi idő megnöveli feladataimat s egyházunk feladatait. Lábunk alatt még rázkódik a föld, fejünk felett zugó zivatartól sötét az ég. De a könnyel-vérrel öntözött romok közül új élet ébredését várja a reménység. És mintha a szent Isten kételkedésünket akarná oszlatni, sötét jelenünkre rávilágít a közelgő reformációi jubileum fénye: a világtörténelem urának bizonysága. Ez a történelmi idő emberszónál erőteljesebben figyelmeztet arra, hogy egyházunkra a sebek kötözésének, az új jövendő kialakításának munkájában nagy feladatok várnak.

Munkámhoz bizalommal kérem mindnyájuk részvételét. Mindenekelőtt, Méltóságodat, mint az egyházkerület világi elnökét kérem : ajándékozzon meg bizalmával és szövetségesi támogatásával. Lángoló egyházszeretetet, bölcs élettapasztalata, körültekintő ügybuzgalma, mely már annyi fejlődést és értékgazdagodást jelentett egyházunknak, legyen segítségemre feladatom teljesítésében.

Bizalommal kérem az esperesi és lelkészi kart, az egyházmegyei és gyülekezeti felügyelőket, igazgatókat, tanári és tanítói kart, az egyházkerület jegyzői és tisztviselői karát, a bizottságok elnökeit és tagjait, ajándékozzanak meg bizalmukkal s támogassanak munkaerejükkel.

Engedjék meg végül, hogy püspöki munkaköröm vázolása után néhány szót arról szóljak, hogyan gondolkodom püspöki állásomról s miként illesztem azt meggyőződésembe és életvezetésembe.

A zsoltárköltő szavával mondom : nem fuvalkodott fel az én szivem, szemeim nem tekintettek magasra. (131. zsoltár). A jó Isten tudja, hogy ezt a díszes állást nem kerestem, az ide vezető utat s az ide emelő bizalmat, nem hajszoltam. Nyugodt, tiszta lelkiismerettel veszem át azt a megbízást, mit az Önök bizalma és Isten akarata felém nyújt s ezzel az öntudatos, tiszta lélekkel akarok abban munkálkodni. Magas állásomat szolgálatnak tekintem, méltóságát megbecsülöm, de nem keresem. A munka terhét s a használás boldogságát veszem ki belőle, s ha állásom sérelme nélkül lehetséges, — fényét Szívesen elhárítom magamtól. Egyházamért kívánok dolgozni, anélkül, hogy dolgozásom másokat a munka kötelessége alól felmentene. Inkább megkeresem és munkára ösztönzőm a hivatottakat, előhívom az elrejtett tehetségeket, hogy mindenki a maga helyén, legnagyobb lelki értékével szolgálja egyházunkat. Hiúság nem kerget, magamnak csak azt az egyet keresem, hogy „dicsövé tegyem szolgálatomat.“ (Róm. 11, 13.) Szimbolikus könyvünk szavával mondom : királyi hatalmat nem várok, hanem csak az evangéliomban gyökerezőt. Nincsen is más vágyam, hanem hogy az írás értelmében „örömmel" végezhessem az én futásomat s bizonyságot,