Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914-1918
1916
8 a ókeresztény egyháznak az efezusi vénektől, a hírneves püspök szeretett egyházkerületétől, melynek ő több mint 20 éven át főpásztora, úttörője, bölcs Gamalielje, vezére, valóságos mindene volt, érzékeny búcsút vesz. A siri csendet Bancsó Antal, a soproni egyetemes theol. akadémia igazgatója töri meg, ki idecsatolt felszólalásával az egyházkerület mély megindultságának megható szép szavakban ád kifejezést, egyúttal méltatja az ősz főpapnak különben is halhatatlan nagy érdemeit, melyeket úgy egyházkerülete, mint az egyetemes egyház és a magyar kultúra érdekében törhetlen munkásságával, nagy tudásával a legszebb sikerek elérésével magának örökre megszerzett — a lemondást elfogadásra ajánlja. Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés ! Püspök úr Öméltóságának ez a levele, melyben püspöki állásáról végleges lemondását és így tőlünk, az egyházkerülettől megválását bejelenti, a mély meghatottság fájó érzését kelti fel mindnyájunkban. A mély meghatottságnak ez a fájó érzése, amely én bennem is nagy mértékben meg van, igen nehézzé teszi nekem már azt is, hogy saját érzéseim kifejezésére a megfelelő szavakat megtaláljam, mennyivel inkább azt, hogy a főtisztelendő közgyűlésnek, egyházkerületünk egész közönségének érzéseit egy rövid felszólalás keretében méltóképpen tolmácsoljam. Ha ezt mégis megkísérlem, abban a hitben teszem ezt, hogy amikor saját érzéseimet egyszerű szavakkal kifejezem, akkor egyszersmind az egész közgyűlés érzéseinek hü tolmácsa leszek. És én úgy érzem, főtiszt, egyházkerületi közgyűlés, hogy bennünket különösen két hatalmas érzés fűzött hozzá a mi távozó főpásztorunkhoz, és ez a tisztelet és szeretet érzése. A püspöki állás, főtiszt, közgyűlés, a mi evangélikus egyházunkban olyan fontos állás, olyan magas méltóság, amely már magában tiszteletre és hódolatra késztet. A mi távozó püspökünk, Gyurátz Ferenc Öméltósága azonban nem abban a viszonyban volt a püspöki állással, hogy ő az abból kiáradó fényben mintegy sütkérezett volna. Az a tisztelet, amely őt püspöki állásában környezte, első sorban és közvetetlenül az ő minden tekintetben kiváló és tiszteletreméltó egyéniségét illette és egyéniségéről sugárzott az át arra az állásra, melyet betöltött és annak fényét nagy mértékben fokozta. Ugyanazért a tisztelet érzése nemcsak mibennünk élt, legközelebbi híveiben, nemcsak egyházkerületünk vette őt körül mindig növekedő tisztelettel, hanem tisztelettel és hódolattal hajolt meg előtte magyarországi evang. egyházunk egész közönsége, sőt annak körén is túl, tisztelték őt mindenütt, ahol hivatalánál fogva megfordult, tisztelettel szóltak róla mindenek, akik őt akár csak. nevéről és működésének híréből ismerték. És mi, akik őt közelebbről ismertük és működésének, mint munkatársai is, tanúi lehettünk, mi ennek az általános tiszteletnek okát és magyará-
