Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911-1913
1911. augusztus
8 Egyházunk lelkészi és tanítói kara pedig már nem csupán a védelem könnyebb, hanem a visszahóditás nehezebb feladatával áll szemben ; mert a lelkiismeret szabadságát s a hitet, melyet egykor a vakbuzgóság és tévelygő egyházi hatalom jármából sikerült megmenteni, ma a hittagadás karmaiból kell kiszabadítania. Az emberiség elvakitva az uj idők óriás értelmi vívmányai által, megvesztegetett önhittségében szem elől téveszti az emberi tudás korlátoltságát ; korlátoltságát ama határt nem ismerőnek mutatkozó emberi tudásnak, melynek minden, eget ostromlónak mutatkozó hatalma nem tudná önerejéből a kétségek közt vergődő emberi szív egyetlen könnycseppjét sem felszántani, — melynek özönét képes a vallásos hit isteni hatalmával mosolygó reménynyé varázsolni. De a leghamisabb felfogás helyezheti csak ellentétbe a tudást és hitet, az emberiség e két legdrágább közkincsét, a kultúra és megelégedés forrásait. A kettőnek együttes kultusza vezérli az emberiséget azon régiókba, hol a legmagasabb kultúra birtokában a hit aegise alatt igazán boldogok és megelégedettek lennének az emberek. Mert emelje bár egymagában a tudás az emberiség értelmi világát nem is sejthető magas szférákba, érzelmi világának egyedüli biztos támasza és boldogulhatásának kimeríthetetlen forrása örök időkre a hit marad. Az emberiség e varázshatalmu legfőbb kincsét, az Istenben vetett igaz hitet pedig nem a miszticzimus védi, hanem a protestáns egyház létalapját képező lelkiismereti szabadság és szabad vizsgálódás alapján felépült öntudatos hitbuzgóság, melyet a közművelődés csak emelhet és az alapos tudás — kell, hogy szentesítsen. E hit oltalmára hívja fel egyházunk tanítóit, lelkészeit s ezek javáért minden módjában álló áldozatra kész, mert viszonzásul tőlük várja a vallásosság megmentésének küzdelmében a legönfeláldozóbb egyéni munkát, mint tartozó egyenértéket. E viszonyos együttműködéstől várjuk a nagy feladat megoldását, s ha vissza tudjuk adni az emberiségnek megrendült hitét, megnyitni tudjuk szivét a krisztusi szeretetnek s megerősödik lelkében egy jobb jövő reménye, ezzel útját vágjuk mindama társadalomellenes törekvéseknek is, melyek feladatukat nem a békés fejlődés építő haladásában, hanem a felforgatás romboló erőszakosságában találják. Ápoljuk a hitet önmagáért! Tekintsük a hittagadás elleni küzdelmünkben természetes szövetségeseinknek a vallásos hitért, mint ilyenért küzdő más vallásfelekezeteket, irányítsa irányukban érzelmeinket a velük való békés egyetértés óhaja s vezérelje sziveinket a kölcsönös megbecsülés s tartozó tisztelet szükségérzete ! Bármennyire óhajtom — már is túl igénybe vett — szives türelmüket kímélni, engedjék meg, hogy egyházi életünk egy eminens követelményét röviden érinthessem. Tekintve, hogy a reánk váró nagy feladatok megoldásánál minden tényezők vállvetett, összhangzó munkájára vagyunk utalva : első sorban kiváló fontossággal bir a lelkész és tanító közötti teljes ZZ
