Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908-1910
1909. március, Emléklapok Ihász Lajos emlékére
13 meg van írva: „Íme az én szolgám, akit én választottam, az én szerelmesem, kiben az én lelkem megnyugszik ! Nem verseng és nem kiált és nem hallja senki az utczákon az ö szavát“. A mi Ihász Lajosunk szelíd, alázatos lelke nem ismerte a törtetők útját, nem kedvelte a minden áron szerepelni akarók modorát. Ö a költő intő szavait véste leikébe: „A haza igényel munkás hű fiakat“. „Áldozat s tett ez a két tükör, mely a valódi honfiút mutatja.“ Ez volt az irányelv, mely öt egész életében s minden tetteiben vezérlé. Az a szelíd lelkűiét, mely őt már ifjú korában jellemzi, ez viszatartá őt a gazdag ifjaknak oly gyakori, éretlen fenhéjázásától, oktalan pazarlásától s vad kicsapongásaitól. A szép földi vagyont, melyet örökölt, ő Istentől reábizott olyan tálentomnak tekinté, melyet nem szabad a hamis sáfár módjára eltékozolnia, sem a gonosz és rest szolga módjára elásnia, hanem úgy kell azzal sáfárkodnia, hogy áldás fakadjon s áradjon abból szét minél szélesebb s tágabb körökre. Hogy ez az ország, melyet egy ezredéve bir a magyar, valóban magyarrá, műveltté s hatalmassá legyen, ez képezi minden igaz hazafinak legszentebb vágyát, legnemesebb törekvését. A nemesen érző honfi-szívnek, a jó magyarnak ez a szent törekvése tükröződik vissza a mi Ihász Lajosunk minden tetteiben, erről tesz kiváló szép bizonyságot az a szellem, mely egész végrendelkezésén végig vonul. Tehetsége szerint segítséget akar nyújtani, hogy műveltté legyen a magyar, mert műveltségében rejlik a nemzet legfőbb ereje, ez jövőjének, hatalmának legbiztosabb záloga ! Valóban elmondhatjuk a mi megboldogult felügyelőnkről, hogy ő hűségesen teljesítette kötelességét nemcsak a család, hanem a haza iránt s végül az egyház iránt is. III. Keresztyén Hívek ! A nap sugarának a fény s meleg adja meg éltető erejét s áldó hatását az életre. Az embernek pedig hite s szeretete, szóval vallása az, mely rajta az Isten képét, az igazi emberi eszményt megvalósítja. Nem gyémánt a kő, ha nincs minden más kövek felett való keménysége s gyönyörű színjátszása, de épen úgy nem érdemli meg az igaz emberi nevet az, kinek lelkén, életén ott nem ragyog magasbb rendeltetésének, égi származásának zománcza: az igazi vallásosság. Hiszen „Isten felséges adományának“, a vallásnak munkája az, hogy — az apostol szavai szerint — „tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetekkel tökéletesen felékesittetett“. A történelem tanúságot tesz róla, hogy nemcsak az egyes emberek, de a nemzetek is csak addig éltek, virultak, gyarapodtak, inig a szellemi életnek ez a legfőbb éltető eleme : a vallásosság hatolta át őket ; de amint ez hanyatlani kezdett, feltartózhatatlanul vele hanyatlott minden téren minden. Amint távolodik földünktől a nap, megszűnik a természet ölén a tenyészet, virulás, hervad a lomb, sárgul a levél, sötét ködök, borús homály, dermesztő hideg lép a viruló élet helyébe. De épen úgy borul homályba az ember lelki világa, ha távozik kebeléből az az égi angyal : a hit, ha nem hevíti szivét a szeretet s nem boldogítja az égi remény !
