Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908-1910
1908. augusztus
33 nek keltétől, azaz 1908 április 7-től számítva, helyettes-tanárrá kinevezni méltóztassék. Mivel pedig dr. Ruhmann Jenő folyó évi október hó 1-től fogva önkéntesi évét fogja szolgálni, erre az időre a főiskolai nagybizottság őt szabadságolja s a főgimn. igazgatót megbízza, hogy tanszékének helyettesítés utján való betöltéséről gondoskodjék a főiskolai kisbizottság hozzájárulásával. A vallás- és közoktatásügyi miniszter urat viszont megkéri, hogy ezt az intézkedést jóváhagyólag tudomásul venni méltóztassék. Tudomásul szolgál. G-Jt. Ugyanazon jegyzőkönyv 14. pontja szerint olvastatott Papp József tanitóképző-intézeti igazgatónak az 1907—8. iskolai évről szóló jelentése, melynek alapján a főiskolai nagybizottság mindenek előtt örvendetes tudomásul veszi, hogy az intézet 50-éves fennállásának emlékére folyó évi junius hó 22-én rendezett jubileumi ünnepély valóban lélekemelő módon folyt le, egyházkerületünk számos küldötteinek, különösen pedig az intézet volt növendékeinek tömeges és lelkes részvétele mellett. Tudomásul szolgál. 65. Ugyanazon igazgatói jelentés alapján a főiskolai nagybizottság Papp József igazgatónak ötödik ötödéves korpótlékát folyó évi szeptember hó 1-től fogva utalványozza. Tudomásul szolgál. CG- Ugyanazon igazgatói jelentés alapján a főiskolai nagybizottság Papp József igazgatónak eddigi három évi igazgatói működéséért elismerését nyilvánítván, őt az intézet igazgatójává a következő három évre újból megválasztja. Tudomásul szolgál. 67. Ugyanazon jegyzőkönyv 15. pontja szerint olvastatott Németh Sámuel felsőlövői igazgatónak az 1907—8. évről szóló jelentése, melyet a főiskolai nagybizottság egész terjedelmében tudomásul véve, annak alapján örömmel értesül arról, hogy az intézet részére 200.000 korona építkezési államsegély az 1908. évi állami költségvetésbe már be van illesztve, s alapos remény van arra, hogy a főgimnázium évi államsegélyét biztositó szerződés is legközelebb létre fog jönni. Annál bizonytalanabb a tanitóképzőintézet helyzete, amelynek ügyét ugyanazért a főiskolai nagybizottság az egyházkerületi közgyűlésnek jóakaró figyelmébe ajánlja. Az egyházkerületi közgyűlés örömmel veszi tudomásul, hogy a felsőlövői főgimnázium fennállása és jövendője részint az építkezési-, részint a biztosan remélhető fenntartási államsegéllyel biztosítva van. A tanítóképző-intézetnek lehető segélyezéséről az egyházkerületi államsegély felosztása alkalmával fog intézkedni. 68. Ugyanazon jegyzőkönyv 16. pontja szerint olvastatott Gyalog István bonyhádi főgimn. igazgatónak az 1907—8. iskolai évről szóló jelentése, melyet a főiskolai nagybizottság egész terjedelmében tudomásul véve, annak 3