Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901-1907
1901
—■ 17 látszott, kész volt egyházkerületünknek ezen két missiói gyülekezetét is felvenni a kongruás egyházak közé, mert a hrasztováczi lelkész részére 1899. évre 528 korona 77 fillért, az antunováczi lelkész részére pedig 148 korona 27 fillért utalványozott ki fizetés-kiegészítés czimén. Utóbb azonban — sajnos — e két gyülekezetét törölte a kongruás egyházak sorából az 1898: XIV. t.-cz. 22. §-ára való hivatkozással. XXX. A múlt évi egyházkerületi közgyűlés a 195. d) jegyzőkönyvi pont alatt, méltányolva a soproni felső egyházmegye felterjesztésében elősorolt indokokat, elismeréssel fogadta azon törekvést, melynek czélja Lajtha- Ujfaluban, mint központban, egy missiói lelkészi állás szervezése. Egyszersmind az ide vonatkozó összes iratokat további intézkedés végett kiadta az egyházkerületi elnökségnek. Az egyházkerületi elnökség azon meggyőződésben, hogy Lajtha-Ujfaluban, mint szórvány-központban egy missiói lelkészi állás szervezése valósággal szükséges, másrészről tekintetbe véve, hogy a szórványban levő hívek anyagi ereje az 1600 korona lelkészi évdijnak biztosítására nem képes, továbbá az egyházkerület szerény segélyforrásai sokfélül igénybe véve nem Ígérhetik a szórványban levő hívek által felajánlt 860 koronának 1600 koronáig kiegészítését : azon indítványt terjeszti elő, hogy a soproni felső egyházmegye s egyházkerületünk tegyék meg a kellő lépéseket, hogy az 1898. évi XIV. t.-cz. 2. §-a alapján a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz intézendő felterjesztéssel á lajtha-ujfalui missiói lelkészi állás elismerést nyerjen s a jelzett törvény értelmében a missiói lelkész 1600 koronáig fizetés-kiegészitésbeu részesüljön államsegélylyel. Ily irányú előkészítő intézkedések megtételére az egyházmegyei elnökség utján a soproni felső egyházmegyét felhívtam. XXXI. A múlt évi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének 68. d) pontja alatt foglalt határozattal a közalap 1900. évi jövödelméből egyházkerületünk a következő czimeken nyert segélyt : 1. A fehér-komáromi egyházmegyének kikebelezése folytán beállott hiány pótlására................................................................. 2. A püspök mellett alkalmazott missiói lelkész részére évdij, utiátalány és lakbér fejében....................................................... 3. Ugyanannak nyugdij-intézeti járulékul........................................ 4. A soproni tanítóképző-intézet javára........................................ 5. A soproni theol. intézetnek....................................................... 6. Az egyházkerületi kőszegi leánynevelő-intézetre.................... 7. Vallásoktatók, missiók segélyezésére........................................ Összesen : 1300 K. 2400 „ 2160 „ 2700 „ 4136 „ 15120 K. 11