Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900
1895
19 a) Méltóságos báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő ur üdvözlő beszéde. (Az egyházegyetem nevében). Főtisztelendö egyházkerületi közgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány szóval küszünetemet fejezzem ki a dunántúli egyházkerületi közgyűlés azon szives megtisztelő figyelméért, hogy a mai ünnepélyre, az egyházkerület megválasztott püspökének beiktatására meghívni méltóztatott. Kedves kötelességemnek tartottam, hogy a meghívásnak megfelelve megjelenjek a szép ünnepélyen, a melynek nem csak tanúja, hanem részese is kívánok lenni. Üdvözlöm főtisztelendö Gyurátz Ferenoz urat, a dunántúli egyházkerület uj püspökét egyetemes egyházunk nevében ! Tanúságot kívánok ez által tenni, azon kapcsolatról, a szeretetnek ama kapcsáról, a mely magyarhoni evang. egyetemes egyházunknak négy egyházkerületét összefűzi és egy egyházzá egyesíti. A püspök sokat tehet, mint az egyház közigazgatásának vezetője, sokat tanításával és utasításaival az egyházi közigazgatás helyes vezetésére. De a leghelyesebb rendelkezéseknél, a legmagasztosabb tanításoknál még nagyobb hatású a példa, — ezzel érheti el a legtöbb hatást. És kétségkívül ez vezette a dunántúli egyházkerületet, midőn figyelmét főtisztelendö Gyurátz Ferencz ur felé irányította. Előttem ismeretesek az ö érdemei, a melyeket egyházközségének kormányzásában szerzett. Azon magasztos szavak után, a melyekkel a püspök hivatása itt íejtegettetett, azon nemes szavak után a me’yekkel az egyházkerület felügyelője üdvözölte a főtisztelendö püspök urat, — az én üdvözletem rövid néhány szóban foglalható össze. Azon hitben választotta meg az egyházkerület fötisztelendőségedet, hogy egy szép jövő reménye nyílik meg ez által. Adja Isten, hogy a minő reménynyel választották meg, pályáján mindenkor oly szeretettel kisérjék. Legyen főtisztelendősóged uj hivatásában is a törvényes rend őre, a prot. szabadságnak lelkes bajnoka, és mindenek felett az evangeliom szent szeretetének munkása. Az Isten pedig adjon erőt a munkálkodáshoz ! b) Főtiszt, és méltóságos Sárkány Sámuel püspök ur üdvözlő beszéde. (A testvér-egyházkerü'etek nevében). Tisztelettel felkérem a nagymáit. és főtiszt, elnökséget, hogy a testvér-egyházkerületek itt jelenlevő képviselői is röviden átadhassák üdvözletüket az uj püspöknek. Főtisztelendö püspök ur! A bányai ág. hitv. evang. egyházkerületnek jelenlevő tagjai, úgy maguk mint az egy