Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900
1900
27 közt számos bajokkal küzdenek. A tanulók száma elég nagy ugyan, s a múlt évhez mérve szaporodást mutat, de a tanulmányi eredmény gyenge. S mivel ennek főokát úgy az igazgatói, mint a főigazgatói jelentés abban találja, hogy a tanári fizetések elégtelensége és rendezetlensége miatt a tanerők évközben is gyakran változtak, azért a főiskolai nagybizottság örömmel üdvözli a felső-lövői egyházközségnek, mint az intézetek fentartó hatóságának azt a nemes áldozatkészségét, melynél fogva az a tanárok fizetését addig is, inig az intézetek az államsegélyt elnyerik, saját terhére és felelősségére szabad lakáson kívül 2400 koronában állapította meg. A. főiskolai nagybizottság azon jelentést, hogy az egyházkerületi közgyűlés határozatának megfelelően a reáliskola I. és II. osztálya a jövő iskolai év elején megszűnik, ellenben a gimnázium VII. osztályának megnyitására a szükséges intézkedések megtétettek, helyeslő tudomásul veszi. A jelentés azon része, mely szerint az építkezési államsegély elnyerése most már biztositva van, örvendetes tudomásul szolgál. A közgyűlés a jelentést általában tudomásul veszi s különös elismerését nyilvánítja a felső-lövői egyházközségnek a tanári fizetés rendezése ügyében tanúsított nemes áldozatkészségéért. A reáliskola fokozatos megszüntetése s a gimnázium VII. osztályának a jövő tanévben leendő megnyitása helyeslő tudomásul vétetik. 94. Olvastatott ugyanazon jegyzőkönyv VII. pontja kapcsán Izák Mária, a kőszegi leánynevelő-intézet igazgatónőjének jelentése, melyből a főiskolai nagybizottság örömmel veszi tudomásul, hogy az intézet mindjárt működésének első évében elég szép látogatottságnak örvendett, amennyiben összesen 45 növendéke volt, köztük 32 bennlakó ; vallásra nézve 39 ág. hitv. ev., 3 ev. ref, I r. kath. és 2 izraelita. A bennlakók közül 29 ág. hitv. ev. és 3 ev. rcf. vallásu volt. Az intézet épülete egészben megfelelőnek bizonyult, csak az ajtók és ablakok készültek rosszul, a souterrain helyiségek pedig nedvesek. Az intézetet évközben meglátogatta nagys. Berecz Antal ur, miniszteri biztos. A jelentés örvendetes tudomásul vétetik, a hiányok pótlása a helyi bizottság feladatává tétetik. fi 95. Olvastatott ugyanazon jegyzőkönyv VIII. pontja alatt a kőszegi leánynevelő-intézeti bizottság jelentése, az intézetre vonatkozó számadással együtt, mely szerint 18.354 korona bevétellel szemben 23.550 korona kiadás állott, úgy hogy a fedezendő hiány 5196 korona. A főiskolai nagy bizottság a jelentést egészben tudomásul veszi s ennek, valamint az igazgatónői jelentésnek alapján a kőszegi leánynevelő-iutézetre vonatkozólag a következő határozatokat hozza : a) Az igazgatónőnek és tanári testületnek, valamint a helyi bizottságnak, kivált a bizottság elnökének nt. Michaelis Izidor lelkész urnák az inté-II*