Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900
1900
18 nagy szükség van, lia vallásunkat fentartani és tiszteletben tartani akarjuk. Ez oka annak, hogy boldogult, hőn szeretett édes szüleim : néhai Rátz Ágost és neje Töppler Emma emlékére és irántok érzett örök hálám jeléül egyházam javára alapítványt tegyek. Atyám a soproni hitközségnek több éven át felügyelője volt és az egyházi ügyek i-endezése körül hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. Eu is készséggel áldozom gyenge erőmet és fáradságomat szülővárosom egyházi ügyeinek is, ha az azok elintézésére hivatott presbyteriumban számomra—habár csak atyám érdemei elismerése jeléül is — helyet nyerhetnék. Minthogy azonban ennek hiányában a soproni hitközség ügyeinek elintézésébe nem folyhatok be, természetesnek található, ha alapítványomat nem szánom ezen hitközség czéljaira, hanem a dunántúli evang. egyházkerületére, ahol mint a nagy iskolai és a pénzügyi bizottságnak tagja, szerencsés vagyok gyenge erőmmel és hitbuzgóságommal vallásom érdekeit előmozdítani. Ezért egyezer koronás koronajáradék-kötvényt alapítványul leteszek és annak közelebbi czéljára vonatkozólag következőket rendelem : Rendelem, hogy a fenti egyezer koronás alapítvány : 1. Dr. Rátz Ottó által néhai szülei: Rátz Ágost és neje Töppler Emma emlékére tett alapítvány czimén kezeltessék. 2. Évi kamatai a dunántúli egyházkerületi leánynevelő-intézetet látogató szorgalmas, jó magaviseletü evang. tanító-, másodsorban lelkész-családbeli leánykának segélyezésére fordittassanak. 3. A kamatok adományozását a mindenkori dunántúli ág. hitv. evang. püspök határozza el. 4. Ha a kikötött ezélra a kamatok bármikor fel nem használhatók, azok tőkésittessenek. 5. Ha a leánynövelde bármely okból megszűnik, az alapítvány hovaforditása iránt a kerületi gyűlés intézkedjék. G. Fentartom magamnak a jogot arra, hogy ezen alapítólevél bármely pontjait megváltoztathassam. Miről ezen közjegyzői okirat általam felvétetett, a félnek felolvastatott, általa akaratjával teljesen megegyezőnek kinyilváníttatott és előttem sajátkeziíleg aláíratott azzal, hogy ezen okirat hiteles kiadványa az alapítványt tevő félnek kiadható. Sopronban, egyezerkilenczszáz (1900.) évi mározius hó első (1.) napján. — Dr. Rátz Ottó s. k. kir. trvszéki biró, Dr. Pósfai Sándor s. k. kir. közjegyző. (P. H.) Mdij 4 k., irásdij 1 k. 60 f., bélyeg 1 k , kiadó 4 k. 20 f., ill, más. 3 k. 20 £, bejel. 1 k. Összesen : 15 k.