Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900
1899
26 szöntünk amaz adventi üdvözlő szóval: „Áldott legyen, a ki jött az Úrnak nevében!“ Hisz a nép szava Isten szava s a hivek őszinte bizalmában kifejezésre jut Sión őrének, a pásztorok pásztorának bölcs, szent akarata. S Méltóságodban régi, kipróbált hüségü ismerősünket tiszteljük. Az egyházi közélet terén kifejtett áldásos munkássága, a mai székfoglalójában hirdetett eszmék s az ezeket megerősítő nagylelkű áldozatkészség, híven tolmácsolják szeretetben munkás hitét, mely a szivekben hálás kegyeletet ébreszt. „Áldott legyen, a ki jött az Úrnak nevében!“ A hozsánnák, melyek szívből fakadva az ajkakról hangzanak, egyházunk ezer és ezer hive bizalmának, reményének, örömének adnak hangot. Hogy visszhangot, meleg, élénk visszhangot keltenek az iskola falai között is, arról hozok hirt, arról biztositom Méltóságodat mindazok nevében, kikre egyházkerületünk az ő legféltettebb érdekeinek egyikét, az ifjúságnak evangéliumi szellemben való neve lését bizta. Két szivkamarából ömlik az egyházszervezet ereiben lüktető vér. Az egyik az oltár, a másik a tanszék. Egyik sem lehet el a másik nélkül, feltételezik, kiegészítik egymást. Egyház és iskola, hit és tudomány ugyanazon anyának, az örök igazság után sóvárgó léleknek szülöttei, a szellemnek kél, egymástól elválaszthatlan szövétneke, melynek fénye bevilágítja az utas ösvényét, midőn az igazság drága gyöngyének keresésére indul. Tépjük szét a kapcsot, mely egymáshoz fűzi s a vallás szelíd, melegítő világa helyébe lép a türelmetlenség égető lángja, a hit humanismusa helyébe a vakbuzgóság, a vallásos életnek e torzképe. Szakítsuk el egyiket a másiktól s az erkölcsöket nemesitő tudomány fegyverévé lesz a rideg önzésnek, az ismeretet a bűn eszközévé lealacsonyító jellemtelenségnek, a mint azt a tudományos élet korcsalakjaiban igazolva látjuk. A valódi tudomány mindig alázatos. A múzsák avatott papja tudja, tapasztalja önmagán, hogy „rész szerint vagyon bennünk az ismeret“. Tudja, hogy a mit önkezével merített e forrásból, az egyetlen csepp a tudás megmérhetlen tegeréből. Tudja, hogy a mit vasszorgalommal összeadott, az egyetlen parányi homokszem azon az alapon, melyen az igazság temploma épül. Tudja, hogy a mit kutató szeme a mindenség titkaiból ellesve lát, megismer, az egyetlen pillanatnyi jelenete annak a világdrámának, mely a természet, a történet színpadján lejátszódik. Látja a határt, melyen túl véges elméjének tekintete nem hat. A valódi, az evangéliumi hit mindig világos ismerettel is párosul. Csak az borul le megalázódott szívvel, szent áhítattal a Világalkotó és Világkormányzónak mélységes bölcsessége előtt, ki a tünetek szemléléséből az egységes törvény, az örök és szent isteni törvény
