Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889

1889

69 A gyámintézeti alapszabályok gyökeresen változtassanak meg. Nevezetesen az offertoriumra vonatkozólag adassák meg az illető gyü­lekezetnek az a jog, hogy legalább felét a begyült összegnek vissza­tarthassa s valamely általa ismert szegény gyülekezetnek adományoz­hassa. Továbbá indítványozza, hogy miután a kér. bizottmány össze­állítása az alapszabályok értelmében különben sem kivihető, maradjon az meg eddigi alakjában, az esperességeknek pedig az eddiginél na­gyobb jog adassák. A kerületi közgyűlés mind ezen indítványokat pártolólag veszi tudomásul. o) U. a. jk. XII-ik pontja szerint a kér. gyámintézeti közgyűlés el­rendeli a világi elnök választását; a választás megejtése s a megválasz­tott elnök beiktatásáig pedig felkéretik helyettes elnök úr az elnöki teendők teljesítésére. Tudomásul szolgál. 119. Olvastatott Isó Vincze kér. levéltárnok jelentése, mely szerint a levéltár rendezése még teljesen keresztül vive nincsen. Útmutatásul két tartalomjegyzéket talált, melyeknek egyike kötött és tartalmazza a levéltári irományok jegyzékét időszaki sorrendben 1537-tŐl 1820-ig. Nagy hibája, hogy az időszaki elrendezés mellett a tárgyi elrendezés keresztül vive nincsen, a mennyiben á jegyzékben fel vannak ugyan tüntetve az egyes irományok szakok szerint is, de csak az évszámok alatt s az egyes csomagokban a legkülönnemübb iratok foglaltatnak együtt. A másik jegyzék, mely 29 külön álló nagy ívből áll, már a tárgyi rendezésen alapul, de itt meg az idő tekintében nem lett a kivánatos sorrend megtartva. Ez tartalmaz 1820-tól szakok szerint különbféle, legtöbbnyire azonban 1848., 1859. és 1867. évekig kelt irományokat. Ezen két említett jegyzéken kívül a később beérkezett iratokra semmi egyébb útmutatót nem lelvén, kénytelen volt levéltárnok az iratokat, a melyeket épen talált, idő és tárgy szerint elkülönítve jegyzékbe venni, hogy addig is, mig a teljes tervszerű rendezést keresztül viheti, azoknak tartalomjegyzéke meglegyen. Önálló müvek elenyésző csekély számmal vannak, az újabb időből egyáltalában nincsenek. Az esperességi gyűlések jegyzőkönyveit alig egy-két példány képviseli. Midőn ezen jelentést tudomásul veszi az egy­házkerület, egyszersmind meghagyja a levéltár­noknak, hogy a megkezdett rendezést tovább foly­tatva, minél előbb befejezni iparkodjék s munkála­táról a jövő kerületi gyűlés elé kimerítő jelentést terjesszen be. Az esperességek pedig utasíttatnak, hogy a levéltáraikban található nevezetesebb ok­iratok hiteles másolatát, valamint jegyzőkönyveik másodpéldányait is a kér. levéltárba — megőrzés végett — beküldeni el ne mulasszák.

Next

/
Thumbnails
Contents