Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889
1887
34 tanodában, a r. kath. tanítóképzőben és az ottani polgári leány- és elemi iskolákban teljesített vallásoktatásról. Az egyházker. gyűlés az iskolai nagybizottmánynyal egyetértőleg méltánylását fejezi ki az illető lelkészek buzgósága felett, mely zálogát képezi azon bizalmunknak, hogy más felekezeti iskolába járó növendékeink is vallásunk tanaiban rendszeres oktatást nyernek, és ápolva lesz bennük a ragaszkodás e szent Örökséghez : az egyházhoz. Egyúttal a gyűlés határozatilag kimondja, hogy jövőre a fent megnevezett más felekezeti tanodák evang. ifjainak vallásoktatói a tanév végén növendékeikkel az egyházfelügyelő és presbyterek jelenlétében vizsgát tartsanak és az egyházi hatósághoz felterjesztendő évi jelentésüket a gyülekezeti elöljárósággal is aláírassák. III. U. a. j. k. G. pontja alatt a kisbizottmány jelentése nyomán közli, hogy a lyceumi tanári nyugdíjintézet tőkeállománya az 1886. évben 4536 frt 88 krral szaporodott, és igy 59,591 frt 88 krra emelkedett. Az 188G. évről vezetett pénztári számadást a nagybizottmány megvizsgálván, teljesen rendben találta s a javasolt felmentvényt a pénztárkezelőnek megadja. Az egyházker. gyűlés örömét nyilvánítja a tanári nyugdíjintézet emelkedése felett, s a rendben talált számadásra vonatkozólag, helybenhagyja a nagybizottmánynak a pénztárnokot a további felelősség alól felmentő intézkedését. a) Ugyan e pont alatt a nagybizottmány azon indítványt terjeszti ajánlattal a kér. gyűlés elé, hogy jövőre soproni főtanodánkban az összes tanuló ifjak — és ne csak, mint eddig szokásban volt, az először beiratkozottak — tartozzanak a lyceumi nagykönyvtár gyarapítására könyvtárilleték czimén évenként egy-egy forintot fizetni. A gyűlés, tekintve, hogy főiskolánk mellett egy tekintélyes könyvtár az ismeretszerzésnek egy mellőzhetlen segédforrása, tekintetbe véve, hogy az egyházkerületnek komoly feladata gondoskodni arról, hogy ennek gyarapításával a szaktanárok is alkalmat nyerjenek résztvevő figyelemmel kisérhetni a tudományok fejlődését, az indítványt elfogadja s a végzés foganatosításával a főtanodai igazgatóságot megbízza. b) Ugyan e pont alatt előadja a kisbizottmány javaslata nyomán a soproni evang. lyceum — theologiai intézet, főgymnásium és tanítóképző intézet — tanári testületé hadköteles — úgy a közös hadsereg és honvédség, mint a népfelkeléshez tartozó tagjainak szolgálati viszonyait szabályozó határozatát. E szerint : Ha a tanári karnak valamelyik hadköteles tagja mozgósítás eseten szolgálatra behivatik, állása számára minden körülmények között meg*