Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889

1887

29 alapítványt tett. Néh. Simunyák Antal végrendeletileg szegény iskolások segélyezésére 100 frt évenkénti összeget hagyott. Laschober Mátyás kismartoni ügyvéd az előbbi években tett dijpénz-alapitványát ez évben is 25 írttal gyarapította. A soproni takarékpénztár az ev. kisdedóvoda részére 100 irtot adományozott. A múlt tanévben népiskolánkban 331 tanuló ingyen nyert oktatást s kapta a szükséges tankönyveket. A múlt évi karácsony ünnepére 184 szegény elemi iskolás tanuló részesittetett összesen 463 frt 75 kr. értékű ajándékokban ; ugyanekkor az árvaházi 17 növendék és a kisdedóvodások részesültek ajándékokban. Templo­mát, tornyát, valamint a lyceumi épületet 800 frt költséggel villám­hárítóval láttatta el. Sopron sz. kir. város közönsége a gyülekezet által évenkint megállapítandó egyházi adót a városi adóhivatal által vetteti ki és szedeti be, mely határozat a jelen évvel már foganatba is vétetett. V. Soproni főtanodánkat, theologiai intézetünket és tanitó-képez­­dénket a tavali kér. gyűlés óta háromszor látogattam meg. Ugyanezt volt szives tenni két ízben kerületi felügyelő urunk is. Az érettségi vizsgákat elnökletem alatt vezettem, dr. Medveczky Frigyes egyetemi tanár, mint kormánybiztos jelenlétében, kér. felügyelő urunk beteysége miatt akadályozva lévén az elnökséget velem megosztani. A theologiai alapvizsgák elnökletem alatt tartattak meg, valamint a tanitóképezdénél a tanképesitő vizsgák is. A kér. iskolai nagy-bizottmány f. é. junius hó 22-én tartatott meg, melynek jegyzőkönyvét szerencsém leszen a főtiszt, egyházker. gyűlés elé terjeszteni. VI. Kegyelettel emlékezem meg halottainkról is. A lelkészi karból elhunytak: Lipóth Mihály mogyorósdi lelkész ; Diénes Gábor b.-sz.-lászlói lelkész; Tomka Károly nyug. dobrai lelkész; Renner Endre alhói leik. és a vasi felső egyházmegyének érd. esperese; Horváth Sándor győri leik., gyámoldai főpénztárnok és kér. levéltárnok, ki egyházker. gyá­­moldánkat 20 éven át szorgalmas pontossággal és hűséggel szolgálta, mint pénztárnok ; elhunyta után nyomban a gyámoldai ügyvéddel Szendrői Sándor úrral, a gyámolda naplóját lezártam, a pénzkészletet azzal összevetvén megszámláltam s mindent a legnagyobb rendben találtam s minden a gyámoldát illető kötelezvényeket, pénzt, iromá­nyokat a Wertheim-szekrényben helyeztem el, s mind erről a gyámoldai igazgatóság elnökét és számvevőjét értesítvén, ez utóbbit Győrbe hiv­­tam a gyámoldai pénztár átvételére, a ki meg is jelenvén, az összes kötelezvényeket, készpénzt és irományokat átvévén, Sopronba magával vitte, hol is a gyámoldai pénztár kezelésével beleegyezésemmel a gyá­moldai igazgatóság elnöksége és számvevősége által ideiglenesen Stiegler Gusztáv soproni lelkész bízatott meg. Mindezekről a pénzügyi bizottság és gyámoldai igazgatóságnak az egyhker. elé terjesztendő jeg-yzőkönyve részletesebben szólván, itten csak arra kérem fel az egyhker. gyűlést, hogy Horváth Sándor elhunyt gyámoldai pénztárnok pontosságát és hűségét jegyzőkönyvileg méltányolni és a gyámoldai

Next

/
Thumbnails
Contents