Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889

1886

Ezen ima után Gyurátz Ferencz pápai lelkész emelkedett szónok­latban ecseteli a gyámintézet iránt való kötelmeinket s ez intézetet minden protestáns atyánkfiának pártfogásába ajánlván, az Isten dicsőí­tésére egybegyülekezett híveket szeretetadójuk lerovására buzdítja fel. Negyed-órai szünet után főt. és nagys. Karsay Sándor püspök úr a közgyűlést következő beszéddel nyitja meg : Üdvözli a mélyen tisztelt közgyűlés tagjait, kik a mai napra távol vidékről is e helyre egybesereglettek a czélból, hogy a protestáns ügyeinket mélyen érdeklő fontos tárgyalásokban részt vevén, önkor­mányzati jogaiknál fogva üdvös határozatokat hozzanak. A protestantismus a szabadság zászlóját lobogatja, s ennek szol­gálatában haladásunk biztos ; de szükséges, hogy önkormányzati jogaink alapján hozott határozatainkat tiszteljük s törekedjünk a haladás útján előre, és fejlesszük intézményeinket, melyeket önerőnkből állítottunk és tartunk fenn, nem kiméivé semmi áldozatot. Örömmel jelzi iskoláink haladását, melyek a mai törvényes köve­telményeknek teljesen megfelelnek. Jelenti továbbá, hogy elnöktársa, Káldy Gyula egyházkerületi felügyelő úr, a tanügyet fáradhatlan buzgalommal karolta fel, megláto­gatva évközben a soproni és bonyhádi iskolákat. Végül köszönetét fejezi ki, a gyámintézet nevében, Ritter István és Gyurátz Ferencz lelkészeknek s indítványozza, hogy a ma tartott ima és egyházi szónoklat a gyámintézet javára kinyomassék. Egyúttal őszinte örömmel üdvözölvén az egyházi és világi képviselőket, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítja. Mely megnyitó beszéd lelkes éljenzéssel fogad­tatván, a mai nap tartott imának és egyházi szónok­latnak a gyámintézet javára elárusitás végett leendő kinyomatását a közgyűlés elrendeli. 2. Káldy Gyula egyházkerületi felügyelő úr ezúttal is a soproni tanári nyugdíjalap részére 200 frt, a gyámintézet részére 100 frt és a bonyhádi algymnasiumban rendszeresitett 5-ik tanári állomás javadal­mazására szintén 100 frt, összesen tehát: 400 frt nagylelkű adományt tesz. Ezen 400 frt adományt a közgyűlés kér felügyelő úrtól hálás köszönettel fogadja és a megjelelt czélokra fordítását elrendeli. 3. Főt. püspök úr bejelenti, hogy Horváth Sándor volt zalai es­peres és egyházi jegyző budapesti evang. lelkésszé történt megválasz­tatása folytán ezen állásáról leköszönt, s minthogy ilykép az egyházi jegyzői állás betöltendő, figyelmébe ajánlja a közgyűlésnek, hogy ezen állás mainap helyettesítés által töltessék be, egyúttal pedig az állás választás útján való végleges betöltése végett a gyülekezetek utasittas­­sanak, hogy szabályszerűen kiállítandó szavazataikat főt. püspök úrhoz. 1887. évi január 31-ik napjáig beküldjék, s a mennyiben a választás

Next

/
Thumbnails
Contents