Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880-1889

1883

13

közötti viszonyról el ne mondjak. Ismeretes, hogy úgy az államkormányzat, mint a törvényhozásban az állammindenhatóság elve mindinkább tért foglal; az az állammindenhatóság, melynek főtétele: az állam minden. az egyén semmi, az egyén érdekeit feltétlenül alá kell rendelni az állam érdekeinek ; mellesleg a rendet többre becsüli a szabadságnál, csak központosított hatalmat ismer s jogositva érzi magát az emberiséget — akarata ellenére is — boldogítani. A protest, önkormányzat ellenben a „semmit nélkülünk“ elvére van fektetve, az egyén érdekét az egyházéval azonositja ; mindenkinek megadja a cselekvési szabadságot, sőt ezen cselekvési szabadságban leli életerejét, hatalmat egyesnek kezébe nem ad s a gyámkodást — legyen az jó vagy rosszakaratú — nem tűrheti. Ezek oly ellentétek, melyeknek kiegyenlítése alig képzelhető. Mit várhatunk a modern államtól, azt már tudhatjuk, — első érintése a középiskolai törvényben jogfosztás volt. De hazám történetéből merített erős hitem, hogy a modern államnak nálunk hosszú élete nem leend, mert annyi functiót vesz magára az állam, hogy végre is a tehetetlenségnek be kell következni. De mielőtt ez bekövetkeznék, be fogják látni álllamférfiaink, be fogja látni a nemzet közvéleménye, hogy az egy idegen országból behozott plánta, mely a mi szabad földünkben nem tenyészik ; nálunk melegház kell neki s benne csak azok gyönyörkodnak s mellette csak azok nem fáznak meg, kik azt ápolgatják. Igen, uraim, fel fog támadni az az ős erő, a nemzeti szellem, mely e maroknyi népet ezer éven át annyi ellenséges indulatu népek, annyi vész és vihar között megtartotta. Lerázta az annyiszor magáról a rabszolgaság vaslánczait, le fogja rázni magáról az álliberalismus papirbékóit is. Ne csodálkozzék tehát azon senki, hogy mi akármely mély állambölcsészeti theoriák kétes eredményű kísérletei kedvéért jogainkról önként le nem mondunk, azok felett nem alkuszunk, mert a tapasztalásból tudjuk, hogy a fel nem adott jog szellemi hatalom, melynek nem lehet oly mély sirt ásni, hogy ne legyen számára biztosítva a feltámadás.

FőtisztelendÖ superintendens ur, mélyen tisztelt elnöktársam! megható ékes szavakban ecsetelte feladatom, hivatásom nagyságát, mélyen emlékezetembe véstem azokat, — engedje meg, hogy rövid, egyszerű de őszinte szavakkal válaszolhassak. Főtisztelendőségedet is a bizalom emelte a superintendensi székbe, hosszú hivataloskodása alatt hitfeleinek tiszteletét, nagyrabecsülését méltán kiérdemelte, — ezzel az érzéssel szivemben foglalom el helyemet Fötisztelendőséged mellett. Arra kérem, legyen köztünk egyetértés és kölcsönös bizalom, szolgáljon ez például mind azoknak, kik bizalomnál fogva kerületünkben hivatalt viselnek. Legyünk két lélek és egy gondolat, két szív és egy érzés, lelkűnknek minden gondolata, szivünk minden dobbanása egyházunk javára legyen szentelve. Igyekezni fogok, hogy méltó társa legyek.

Nekem nemcsak szóval és tettel hatni, hanem példát adni is feladatom. Áldozatkészség tartotta és tartja fen intézeteinket, intézményeinket; ezen kötelességemnek is eleget kívánok tenni s ez alkalom-