Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879

1869

21 59. Olvastatott Poszvék Gusztáv, Kleeblatt Hermán, Keszler Károly, Thiring Károly és Ma­­latidesz Sándor főiskolai tanár uraknak abbeli folyamodványa, melyszerint a 70Ü frt. fizetéses osztály­zatból , melyre egykor meghivattak, részint működésűk értéke és szolgálati idejök hosszúsága, részint meghivatásuk alkalmával nekik hiványilag tett Ígéret, részint a kerület által már két tanártársuk irá­nyában ily értelemben történt eljárás alapján magukat nagyobb fizetési osztályzatba felvetetni, vagy legalább azt határozatiig kimondatni kérik : „van-e joga a kisebb fizetés mellett működő tanárnak adandó alkalommal működésének értéke és szolgálatideje szerint a magasabb fokú fizetésre emeltetésre igényt tartani ?“ A folyamodvány beható tárgyalás végett a kér. iskolai nagybizottmányhoz áttétetik. 60. Altdörfer Keresztély soproni gyülekezeti karigazgató és orgonista a kerület megbízásából elkészített choral-könyv kiadhatására vonatkozó folyamodványában, miután a kerületnek e részben tett eddigi intézkedései óhajtott sikerhez nem vezettek, módozatot ajánl, melyszerint a kiadhatás létesihető volna. A folyamodványban kért eljárás lehető eszközlésére Superintendens és Király J. Pál urak megbizatnak. 61. Olvastatott Kőszeg városa képviselőinek abbeli folyamodványuk, melyben a szombathelyi prot. gyülekezetnek anyagyülekezetté alakulhatása végett előleges intézkedést kérnek. Az ügy, eljárás végett a vasi felső esperességhez áttótetik, a jelentés a legköze­lebbi kér. gyűlésre beváratván. 62. A soproni felső egyházmegye azon indítványára, melyszerint a gyülekezetnek közvetlenül illető ügyekben, és a melyek érdekében egyenesen ők kerestetnek meg, a hivatalos levelezés német nyelven történjék. A kerületnek hivatalos nyelve a magyar lévén, az egyház-kerület ezt továbbra is fentartandónak rendelte, szabad tetszésére hagyatván egyébbiránt minden egyház-megyé­nek saját körében a hivatalos nyelvről intézkedhetni. 63. Ugyanazon egyházmegyének a cath. ünnepek tekintetéből miheztartás végett felvilágosí­tást kérő indítványára, — E tekintetben a legutóbbi törvények világosan rendelkezvén, az ahoz való alkal­­♦ mazkodásra utasittatnak. 67. A bakony szt.-lászlói, csákvári, csabdi, gyúrói, tényöi, sárvári, rév-komáromi, antono­­váczi, rasztováczi, günzecki, mogyorósdi, nagy-kanizsai ev. gyülekezetek a prot. egyháznak az ország­­gyűlés által meghatározott átalányból nyerendő segélyért folyamodnak. Folyamodványaik annak idejében leendő tekintetbevétel végett, azon tartalmú folya­modványokkal együtt, a melyek e jegyzőkönyv 28-ik pontja szerint a vallás- és közokta­tásügyi ministeriumtól visszaküldettek, a gyámintézeti elnökséghez áttétetnek. 65. A felső-lövői tanintézet igazgatósága az ottani képezde részére a tiltott fokú házasságok engedélyezéseért befolyt összegből nyerendő segélyért folyamodik, — Soproni képezdénk jelenlegi válságos helyzete miatt a tiltott fokú házasságokból befolyt egész összeg annak gyámolitására rendeltetvén, a kérelem ezúttal nem teljesíthető. 66. Az egyházkerületi törvényszékhez időközben fölebbezendő ügyek törvényszéki ellátása te­kintetéből, — Kerületi törvényszéki birákul az egyházkerület észak-nyugoti vidékeire nézve, Tót János és Boda József elnöklete mellett Nagy Károly, Marton Pál, Hering János, Vidos Kálmán, Csaply István, Horváth Károly, Szakái János, Takács Mihály; a dél-keleti vi­dékekre nézve Tatay Sámuel és Matkovich Tivadar elnöklete mellett: Szarvasi Samu, Fromm János, Bélák János, Horváth Dezső, ajkai Kis János, Pál Dénes, Sas Lajos, László Dávid megválasztatnak. 67. A legközelebbi kerületi gyűlés helyéül Kőszeg városa következik. 68. Jelen jegyzőkönyv utolsó napi pontjainak hitelesítésére az elnökség mellé Hering János és Yidos László urak kineveztetnek. Hitelesítették : Berzsenyi Miklós, kér. felügyelő. Vidos íjászló, vasi közép egyh. m. küldöttje. Bering János, hőgyészi ev. lelkész. Jegyzetté : Tót János, kér. egyházi főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents