Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879
1877
- 4 -5. Felvétetett a nmlt. in. kir. vallás- és közoktatási minisztériumnak múlt évi aug. 15-én 18,401. sz. alatt kelt intézvénye, melyszerint az egy éves önkénytesi szolgálatra lépni óhajtó ifjak érdekében a középtanodákban alkalmazni szokott előmeneteli jelzések lehető egyformásitása, és illetőleg felekezeti tanodáinkra nézve az állami intézetekben használatba vett előmeneteli jegyek elfogadása sürgettetik ; miután az egyetemes tanügyi bizottság az egyetemes felügyelő által közlött véleményes jelentése szerint előmeneteli jegyekre nézve középtanodáink és tanuló ifjaink jól felfogott érdekében ugyanazon osztályzási jegyeket fogadta el, melyek a ministeriális „középiskolai rendtartás“ 45-ik pontjában szabályozva vannak, a felvett ministeri intézvény a kerület hatósága alatti középtanodákkal közölve lévén — e helyen tudomásul vétetik. G. Olvastatott a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási ministeriumnak m. évi szept. 2-án 20,311. sz. a. kelt intézvénye, mely a népnevelési tanfelügyelők számára kiadott miniszteri utasítás melléklésével a népiskolai közoktatást rendező 1868. 38. és* az 1876. 38-ik törvényczikkek végrehajtása tárgyában, és illetőleg ezen törvényeknek a kerület hatósága alatt álló hitfelekezeti iskolákban leendő mikép alkalmazása, és pontos megtartása iránt intézkedik ; a hivatkozott népiskolai törvényekre vonatkozó utasítás az espereseknek megküldetvén, a tanterv és tanítási órarendre nézve pedig egyházhatósági utón elég tétetvén, a magas ministeri intézvény egyéb pontjaiban e helyen tudomásul vétetik. T'. Felvétetett a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási ministeriumnak múlt évi szept. 5-én 20,031. sz. alatt kelt intézvénye, melyszerint egyh. kerületünk felhivatik, hogy a soproni állami főreáltanodában a hitfelekezetéhez tartozó tanulóknak a törvényben foglalt szabályszerű hitoktatása iránt intézkedjék ; a soproni conventeluök jelentése szerint a soproni állami főreáltanodában a szükséges hitoktatás végett Freytag Viktor és Brunner János soproni lelkészek megbízatásuknál fogva hitoktató hivatásukat már el is kezdették, miről a superinteudensi hivatal utján a nmlt. ministeriumnál már jelentés tétetvén, tudomásul vétetik. S. Felvétetett a nmlt. vallás- és közoktatási ministeriumnak m. é. szept. 11-én 21,315. sz. alatt kelt intézvénye, melylyel a kinevezett .megyei tanfelügyelők, segódfeliigyelők és tollnokok névjegyzéke tudomás végett közöltetik; tudomásul vétetik. 0. Olvastatott a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási ministeriumnak m. é. szept. 15-én 20,213. sz. alatt a lelkészek által a katonaság körül teljesítendő kisegítő papi szolgálatok tárgyában leirt intézvénye, melynek ajánlatához képest a katonaság átmeneténél, vagy rövid tartózkodásánál a csak esetlegesen előforduló kisegítő lelkészi szolgálatok dijnélkül volnának teljesitendők, a katonaság állandó vagy huzamosb egy helyen tartózkodása esetében pedig a lelkészek az általuk teljesített ily kisegítő szolgálatokról bemutatott, és félévenkint felterjesztett jegyzék mellett lennének a méltányos tiszteletdijban részesitendők ; főt. Superintendens ur e pont alatt jelenti, miszerint az ez ügyben leirt megoldási módozatot elfogadván, a nmlt. ministeriumnak ez értelemben válaszolt, mely jelentés helyeslőleg tudomásul vétetvén, a kér. gyűlés azon várakozással van, miszerint az ev. papság a katonaság körül a nem rendszeresített, és csak átmenetileg előforduló lelkészi szolgálatokat hivatala szentségének és fontosságának tudatából merített vallásos buzgósággal, és hazafias odaadással dijnélkül teljesitendi, hanem az állandó, huzamosb időre rendszeresített lelkészi szolgálatokat az állandó katonaságnál meghatározott szabványok szerinti tiszteletdijakban akarja részesittetni. ÍO. Felvétetett a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási ministerium m. é. okt. 10-én kelt 1344. számú intézvénye, melyszerint ő cs. és apóst, királyi Felsége azon év szept. 29-én kelt legfelsőbb elhatározásával Kolbenheyer Mór soproni ev. lelkésznek e pályán 40 évi működése alatt kifejtett sikeres tevékenysége elismeréséül a Ferencz József-rend lovag keresztjét a legkegyelmesebben adományozni méltóztatott ; a kegyelmesen adományozott rendjel Kolbenheyer Mór lelkész urnák megfelelő módon kézbesittetvén, a kér. gyűlés hálás köszönettel fogadja az apostoli királynak az ev. egyházunk terén szerzett érdemet elismerő kitüntető kegyelmes fejedelmi fényét. IX. Ugyan a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási minister m. é. nov. 7-én 25,661. sz. a. kelt leiratával Dr. Henszlmann Imre a magyarországi műemlékek ideiglenes bizottságának előadója által „Magyarország ó keresztyén, román- és átmenetstylii műemlékeinek ismertetése“ czim alatt irt müvét küldi ; köszönettel vétetvén tudomásul a minister urnák ezen becses ajándéka, a soproni főtanoda könyvtárának átadatni határoztatott. 12. Ugyan a nmlt. m. kir. vallás- és közoktatási ministerium a közoktatás állapotáról szóló 5-ik ministeri jelentését 6, és a budapesti egyetem állapotáról szóló jelentését 2 példányban megküldi ;