Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879
1876
— 21 — Horvát-Slavon országban elszórt hivek hitbeni erősítésén fáradhatlan önfeláldozással működik, a gyülekezet bevételét 90 írttal nevelte, mely összeget a sweiczi szegény-egylettől nyert, — s hogy az ő és az érdemteljes Haas János tanitó buzgólkodása azon reményre jogosit, hogy Hrasztovácz fel fog virágozni. Antonováczon a másik napon, a helybeli és vidékről összesereglett, nagyobbrészt magyarajka híveknek isteni tisztelet után az úrvacsora kiszolgáltatott, és 4 gyermek confirmáltatott. — Iskolás gyermek volt 25, d9 ezek csak a tél folytán nyertek Tanács József helyettes tanítótól oktatást. — A gondnoki számadás átvizsgálása után, az uj gondnok felesketett, s az anyakönyvek átvizsgáltattak. — Mig Antonováczon sem haladás sem hanyatlás nem észlelhető, — addig a szomszédos si avoir falvakban szétszórt magyarajku híveknél anyagi jólét jelei láthatók. Daruváron a mindkét felekezetű protestánsok részére mélt. gróf Jankovics Gyula ur által ajándékozott telken a helv. hitvallású somogyi esperesség segélyével beszerzett építési anyagok össze vannak ugyan hordva, de a gondnok jelentése szerint a pénztár üres; pedig az adományozó gróf ur kijelentése szerint, ha az építkezés három óv alatt meg nem kezdetik, a telek az adományozóra vissza száll. A missió ez évben az egyetemes gyámegylettől 34 frt 81 kr., — a Gusztáv-Adolf egylettői 56 frt 20 kr. — összesen 91 frt 1 kr. segélyt nyert; mely összeg a múlt évi kér. gyűlés jkönyvi 85. sz. alatt felvett 1020 frt 63 kr. tőkéhez adva lett 1111 frt 64 kr. ; — ebből levonandó Hrasztovácznak kiutalványozott 60 frt, — Tanács József antonováczi helyettes tanítónak 25 frt, — levéldijakra 1 frt 64 kr. — utazási költségekre 60 frt, összesen 146 frt 64 kr. ; — marad tehát a missió tőkéje 965 frt, — ezen tőkéből 850 frt a N.-Kanizsai takarék pénztárban, 115 frt pedig szabályszerüleg kiállított magán kötelezvényben van elhelyezve. Jelentő esperes — ueliogy az eddig tett áldozatok s fáradozások sikertelenek legyenek — azon javaslatot terjeszti elő, hogy főt. Superintendens ur Antonováczra, egy a magyar-német és tót nyelvet egyiránt beszélő segédlelkészt küldene, hogy a három nemzetiségű hitrokonok, az Isten igéjét saját nyelvükön hallgathatnák; — ezen segédlelkésznek az Antonováczon meglevő kényelmes lakáson az antonováczi földek jövedelmén s a hivek részéről teljesített fizetésen felül az egyházkeTiilet 150 frt segélyt adna, és pedig az egyetemes gyámintézettől 50 irtot, — a kerületi gyámintézettől 50 frtot, — 50 frtot pedig a missió tőke kamatjaiból; — az ezen tőke kamatjaiból fenmaradó összeg a szinte nehéz körülmények közt lévő hrasztováczi buzgó tanítónak segélyezésére fordittatnék ; — csak igy véli kivihetőnek, hogy rövid idő múlva, a szétszórt hívekből egy egész gyülekezet alakulna. Előadja továbbá, miszerint a missió hivei részéről levélileg értesítve lett, hogy az uljaniki cseh atyafiak meghívására hozzájuk, egy Kálda József nevű Morvaországban hivatalától megfosztott reform, lelkész érkezett, a kit hajlandók is lennének lelkészekül elfogadni, s neki fizetési ajánlatot is tettek ; — mire utasitá a híveket, hogy törvényesen a dunántúli ág. evang. egyházkerülethez s ennek somogyi egyházmegyéjéhez vannak bekeblezve, s ekként önfejüleg sem tanitót sem lelkészt nem hívhatnak ; s ha mégis Kálda Józsefet — kinek úgy személye, mint a lelkészi hivataltól megfosztásnak oka ismeretlen — lelkészül elfogadnák, az egyházkerület ellenükben mint Kálda József ellen, fenálló egyházi törvényeink értelmében fog eljárni; — különben hiszi, hogy az illetékes főt. helvét h. egyházkerület sem fogja tűrni, hogy pártolása alatt levő hivei között ily hívatlan egyéniség működjék; ezen missió állását részletesen feltüntető jelentés örvendetes tudomásul vétetett, s a fáradhatlan buzgalom esperes és lelkésznek az elismerés jegyzőkönyvileg fejeztetik ki, s egyetemben 60 frt utazási költségeik a missió tőkéből utalványoztalak ; — főt. Superintendens ur pedig a javaslat iránt lehető intézkedésre, s a slavoniai missiók ügyének továbbra is főpásztori gondozására felkóretett. G5. Schleining Károly tolna-baranya-somogyi esperes jelenti, miszerint líoyko Károly m.bólyi lelkész az adolphsdorfi missiót részint öregkora, részint gyenge egészsége miatt ez évben sem látogathatta meg; de Blazer ottani segédlelkész hivatalában buzgón és kötelességszerüleg jár el; — az imaház teljesen elkészült s múlt évi oct. hava 31-én tartatott benne az első isteni tisztelet, — azonban a híveket még 1000 frt építési költség terheli; — az imaház felszentelése — miután Blázer a Baselban tartott missió conferencziákban részt veendő Sweiczba utazott — nem telj esi ttethetett ; — végre az egyetemes gyámintézeti 35 frtnyi segély Royko Károly m.-bólyi lelkész közvetítésével az adolphsdorfi híveknek megküldetett, s ez összeg az imaház építési költségeinek fedezésére fordittatott ; tudomásul szolgál. 66. A kerületi nyugoti törvényszék kiegészítése szükségessé válván; egyházi részről örtel János csöngei, — Gyurátz Ferencz pápai, — Hetyési István simonyi lelkészek ; világi részről Károlyi Antal és Berzsenyi Dezső lettek az egyházkefületi törvényszék tagjainak megválasztva. 67. A múlt évi kér. gyűlés jkönyvi 89. sz. alatti pontjából főt. Superintendens ur a sop-6