Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879
1876
- 20 -alapítványok közé felosztatván, a főtanodai pénztárba 140 frt. 59 krral többet képes befizetni, mi ezen hiányt pótolni fogja; — azon reményét fejezi ki továbbá, miszerint az egyházkerület méltányolni fogja az egyháztanács azon törekvését, hogy a Grlosius-Artner-féle alapítványt, az alapitónő akarata szerint kívánja életbe léptetni, s a Jeszenák — Torkos — gynmasiumi és' bölcsészeti 4-ik tanár számára levő alapok 140 frt. 59 kr. szaporulata,, az egyházkerület pénzügyi aggodalmait el fogja oszlatni ; főt. Superintendens ur s a kér. számvevő a soproni egyháztanács kezelése alatt levő alapítványi levelek betekintése alkalmával, a G-losius-Artner-fóle alapítvány rendeltetése, s hova fordithatásának tisztába hozatalára felkérettek. 61. Ugyan annak jköuyvi 77. sz. pontjában Schiebung Károly tolna-somogy-baranyai esperes Ecsén és Derecske főtanodai tartozásának behajtására, esetleg biztosítására utasittatott ; — melyre nézve jelenti, miszerint a folyó évben az egyházmegyei felügyelővel az egyházakat meglátogatván, ez alkalommal nemcsak a két nevezett, de minden hátralékban levő gyülekezetnél tartozásaik törlesztését sürgetni, s azoknak biztosítását, ha egyébként nem sikerülne, a világi hatóság igénybevételével is — kiállítandó kötvényekkel — fogják eszközölni; az esperes! jelentés folytán, az adott utasítás továbbra is kiterjesztetik. 652. Ugyanannak jköuyvi 78. sz. pontja alatt a tolna-somogy-baranyai egyházmegye bonyhádi algymnasiuma ügyének tisztázására kiküldött választmány jelentését beadja, mely szerint a választmány a nevezett egyházmegye 1869-ik évi jul. 14-én tartott közgyűlésének 36. sz. alatti jköuyvi kivonatában foglalt, — a bonyhádi algymnasium fentartására szükséges fedezet részletes kimutatását tartalmazó nyilatkozatát vévé kiindulási alapul; — ezen nyilatkozat szerint, a tolna-somogybaranyai egyházmegye algymnasiuma féntartásához — egyéb a nyilatkozatban foglalt természetben kiszolgáltatandó kötelezettségeken kivül — 1478 frt kész pénzzel járul; azonban az algymnasium fentartására 3200 frt szükséglet van előirányozva, az igy mutatkozó 1722 frt hiányt az érdeklett egyházmegye, 800 frt erejéig a tandijakból, a még fenmaradott 922 frtot az egyházkerületre kivetendő adózásból véli fedeztetni, mely azonban az eddigi segélyzésén felül 292 frtot tenne. — Ámbár az érintett egyházmegye részéről ki lett jelentve, miszerint algymnasiuma féntartásához többel, mint a mennyi a hivatkozott jkönyvi kivonatban foglalt nyilatkozatban részletezve van — járulni nem képes : mégis a választmány ezen egyházmegyének, mint a kerület egy tekintélyes részének anyagi, mint szellemi érdekét előmozditandónak tartja, s az említett 12 pontot magában foglaló nyilatkozatot következő módosításokkal elfogadásra ajánlja ; u. m. : 1- ször. A nyilatkozat 5-ik pontjában az iskolai épületek fentartási kötelezettségén felül, a netalán idővel szükségesnek mutatkozó uj épületek emelését is, ezen egyházmegye viselje. 2- szor. A tolna-somogy-baranyai egyházmegye a soproni főiskola tápintézete fentartására — eddigi hátralékban maradt tartozásainak végleges elengedése mellett — 100 frt azaz száz forint osztr. értékkel járul. 3- szor. A nyilatkozat 12-ik pontjában fentartott jognak érvényesítése esetében,’a kerület részéről adott segély megszűnjék. 4- szer. Az algymnasium részére történhető hagyományok és alapítványok kezelésére nézve, mindig a hagyományozónak vagy alapítványt tevőnek határozottan kifejezett akarata legyen irányadó, s csak az esetre, ha e tekintetben akár a végrendeletben, akár az alapítvány levélben határozott rendelkezés nem foglaltatnék, a kezelés iránt intézkedni, a kerületi gyűlés legyen illetékes; a kér. iskolai nagybizottmánynak — azon viszonynak, melyben az egyházkerület, ezen választmányi vélemény elfogadása esetére, a bonyhádi algymnasiuinhoz állni fog, szabályozása iránt javaslattételre; nemkülönben azon összegnek tüzetes kimutatása végett, mely a kerületet terhelné — kiadatik, s ez érdemben jelentése a jövő évben tartandó kerületi gyűlésre beváratik. 63. Ugyan annak jkönyvi 80. sz. pontja alatt a rácz-hidasi gyülekezetnek az anyásitás — feltételekhez kötve — adatott meg, melyre nézve Sehleining Károly illetékes esperes szóval jelenti, hogy a feltételek nevezett gyülekezet részéről teljesítve lettek; ekként az egyházkerületi határozatnak elég tétetvén, tudomásul szolgál. 64. Felvétetett Andorka János somogyi esperesnek, a Hrasztovácz-, Antonovácz- és daruvári slavoniai missiokról beadott évi jelentése, mely szerint Renner Endre porrog-szent-királyi lelkészszel f. évi junius hó 10-én Hrosztováczon megjelentek, a hol is az imaházban az iskolás gyermekek próba tété megtartatott; iskolába járt 34 fin, 34 leány, összesen 68; — ugyan azon napon confirmáltatott 4 fiú és 10 leány, összesen 14-en; — mind a próbatót mind a confirmáltak vizsgája teljes sikerű volt. — A vizsgák befejezte után az ujonan választott iskolatanács tagjai feleskettek, s a pontosan vezetett anyakönyvek betekintettek. — Az átvizsgált gondnoki számadás szerint a bevétel 245 frt 77 kr. — a kiadás 273 frt 24 kr, — s így a kiadástöbblet 27 frt 47 kr, melynek fedezése a kivek részéről kérelmeztetett. — Felemlíti továbbá, miszerint Keller Jakab sweiczi missiónarius, ki a