Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1865-1879

1865

11 2 Ô tiltott rokonsági fokon házasuló feleknek szerezte meg a legfelsőbb engedélyt, ez ideig kö-j ziilök négyen nagy szegénységük miatt éppen semmit sem fizettek, a többiek — beszámítva egyet 60; — kettőt 30 és 30. négyet 20—20. forintokkal, melyeket a költségi taksákon felül felmentési díjul tettek le, — öszvesen tehát fizettek 360 o. é. irtokat — két egyébként va­gyonosabb felektől pedig a sanyarú évek ürügye alatt az itt beszámítni kellett járandóságot min­den sürgölés daczára sem tudta főtiszt. Superintendens ur behajtani, saját veszteségére. A mon­dott 360 o. é. irtokat főtiszt. Superintendens ur a gyűlés színén hová fordításuk meghatározása végett készpénzben beadta: A mely öszveg a képezdei alap számára Pálfy igazgató tanár kezeihez a gyű­lés szine előtt azonnal átadatott. Egyébbiránt főtiszt. Superintendens urnák a lakadatlan szorgalmát és buz­­góságát tanúsító sok oldalú kimerítő jelentéséért az egyházkerület elesmerését és hálás köszönetét jegyzőkönyvileg kifejezi. 53. A tavali jegyzőkönyv. 34. pontjára az egyházakban felállítandó takarék magtárokat illetőleg a Győrmegyei esperesnek azon szóbeli jelentésén kévül: hogy Tétben már ily magtár 6. év óta létezik, semmi egyébb jelentések be nem adatván; Ezen ügynek előmozdítása az illető lelkész uraknak továbbra is hathatósan ajánl tátik. 54. A tiszántúli reformált egyházkerület átirata szerint kölcsönös tűz kármentesítési egylet alakításának kivihetetlenségéről győződvén meg, egyházkerületünket minden ekklezsiai épületeik­nek az első magyar általános biztosító társulatnál leendő tömeges biztosítására hívja fel, főt. Superintendens ur pedig az ügy fontosságáról meggyőződve lévén magát az első magyar bizto­sító társaság igazgatóságával érintkezésbe tette, s magának a tömeges biztosítás kedvezményes feltételeit írásban kiadatta, azokat gyülekezeteinkkel közölte — s espereseinket s városi gyülekeze­teinket a tárgy gondos átfontolására s képviselőiknek kerületi gyűlésünkre oly készültséggel leendő elküldésére hivta — fel, hogy itt a dologban üdvös határozat hozattathassék; Miknek folytán a biztosítási ügy bővebb tárgyalás alá vétetvén, az egyházkerület^ főtisztelendő Superintendens ur közbenjárását helyesli; mindazáltal az időközben kifejlett körülményeknél és több ódáiról nyert felvilágosításoknál fogva a tiszántúli tesvér-kerület felhívását nem követheti s a/, első magyar általános biztosító társu­latnál tervezett tömeges biztosítást nem pártolhatja, — hanem mindenek előtt gyüle­kezeteit az egyházi előjáróságnak felelőssé tétele mellett a biztosításra kötelezi; de Csak ollyképen, hogy ezen biztosítások, az 1867-ik éven túl ne terjedjenek, — egyetemes közgyűlésünkre küldendő követeit pedig oda utasítja, hogy a miskoíczi javaslat alapján, ott mind a nyoltcz evang. egyházkerületre nézve egy, együttesen s kölcsönösen biztosító terv kidolgozását és elfogadását eszközöljék, — irány adásul még csak azt jegyezvén meg: hogy a biztosítási maradék illetőleg nyereség, ne egye-1 temesen kezeltessék, hanem a kerületek szabad rendelkezésére bocsáttassák,. 55. Rapos József a pesti kisdedóvadának igazgatója az egyházkerületet a kisdedóvás tényleges pártolására felhívja; minek folytán már főtiszt. Superintendens ur is gyülekezeteinkét a nagy fontosságú ügy pártolására körlevele által lelkesítetette : E kerület a kisdedóvodákat a népnevelés bölcsőjéül tekintvén, — azoknak ter­jesztését és pártolását gyülekezeteinek hathatósan ajánlja. 56. Főtiszt. Superintendens ur a tavali jkönyv 37 pontjára jelenti : hogy a Tolnai me­morandum ellenében gyülésileg megrendelt külön felvilágosító kerületi nyilatkozvány megkészült,'• magyar és német nyelven kinyomatott, és általa az egyházi községek nyelve szerint az egész' kerületbe körlevele kíséretében szétterjesztetett; egyúttal pedig ft. Superintendens ur, hogy a szét­küldött nyilatkozványnak minél nagyobb hatást szerezzen, a T. Baranyai esperesi megyében a jövő Septemberben egyház látogatást rendelt. Nyomban a tolna-baranyai esperesség képviselői az esperesség f. 1865 évi Jan. 21-én és 22-én Kolesden tartott közgyűlése jegyzőkönyvi kivonatát nyújtották be, a melyben kimondatik, hogy az egyházmegye a kerület által kibocsátott felvilágosító nyilatkozatot, mely az esperesi hivatalhoz a gyülekezetek közti szétterjesztés végett 200 példányban megküldetett, ámbár ettől a fennforgó-viszály,os ügy békés kiegyenlítését legkevésbé sem remélheti, sőt ellenkezőleg, ennek úgy hangmodorát, mint tartalmát tekintve, a már különben is nyugtalankodó és elkeseredett kedélyeknek csak újabb felzaklatását várhatja, még is, nehogy magát gyanúsításnak kitegye, azt a gyülekezetekkel közölni elrendelte. De egyszersmint az esperességi gyűlés ezen felvilágosító nyilatkozat ellen, minthogy azt, tekintve annak kiindulását: sérelmes gyanúsítás szülöttjének, — tekintve annak czélzatát, a mennyiben az állítólag az egyházmegyei gyűlés elkerülésével egyenesen a gyülekezetekhez in­­téztetett; a gyülekezetek és megbízóik közt fennlevő kegyeletes viszony gyanúsítására, és a bizalom felbontására irányzottnak,—és végre tekintve annak alakját és hangtartását; azt az indulat és

Next

/
Thumbnails
Contents