Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879

1856

jai nem voltak, de különben is az említett törvény terv ellenkezésben van, a magas ministerialis leirat szerint is alapul felvett 179°, 26 tör vény czikkel, mert ezen evang. egyházunkra nézve sarkalatos törvény czikből indulván ki, egyházunk alapjának feláldozása nélkül el nem fogadható az, hogy az evangélmi egyház ügyei más utón ren* deztessenek, mint a mell y ut magából az egyházból rendes képviselet mellett veszi eredetét. A törvénynek ide vágó világos szavai „eum stabilire ordinem, qui Communi virorum ejusdem religionis tam secularium quam religionis ministrorum consensione maxime congruus reputabitur, még is, principiisque ipsorum religionis accomodatus ordo constabiliatur,“ nyilván kimondják miszerint az alkotandó törvények az egyház világi és egyházi férfiéinak közös megegyezéséből és a vallás elveiből folyjanak ki, már pedig a közös megegyezés úgy mint az elvek meghatározása csak maga az egyház, annak törvényes képviselete és orgánumai által történhetik, e szerint a kezdeményezésnek joga az egyházi ügyek rendezése tárgyában egyenesen s közvetlen csak magát az öszves egyházat illetheti. Továbbá a törvénynek azon szavai „Sua Majestas Caesareo-Regia pro suprema inspectionis sibi competentis potestate, evangelicos utriusque Confessionis ulterius audiet,“ nyilván az egész egyházat jelenti egyetemlegesen ki halgatandónak, holott a ministeri leirat csak az egyházkerületeket tartja illetékeseknek a törvény alkotásnál vélemény adásra és nyilatkozatra. Az összes egyház kihallgatása pedig csak zsinat utján történhetik. De a magas ministeri leirat is. midőn az 1791 pesti Zsinat határozatait figyelembe veszi, a törvény javaslat 99 §-a pedig határozottan ki mondja mi szerint a generalis conferentiának semmiféle szin alatt nem szabad a zsinat jogaiba, vagy a kerületek autonómiájába avatkoznia, még is ezen egyházi törvényjavaslatot nem a zsinatra utasítja, hova a törvényjavaslat 109 §-nak világos szavai szerint is tartoznék, hanem a kerületeket szóllitja fel, hogy a zsinat körébe vágjanak. Kénytelenek vagyunk továbbá a törvénytervnek következendő pontjaira nézve is — a nélkül hogy törvényjavaslat készítésébe, melly ez úttal a fentebbiek szerint feladatunk nem lehet, bocsátkoznánk, aggodalmainkat nyilvánítani.

Először is az egyházi főtanácsot illetőleg ugyan kijelentjük, miszerint evang. egyházunk mindenkoron tisztelve elismerte az ország fejedelmének főfeliigyelési jogát circa sacra, holott csak akkor lehetne oka az egyháznak ezen felügyeleti jogtól tartani, hogy ha törekvései ollyanok volnának, mellyek a közbéke s közjólléttel az ország fennálló s szentesített törvényével ellenkezésben volnának, — azonban egyházunk az evangeliom üdvezitő tanának alapján, mellyet egyedül ismer el nonna credendorum gyanánt, félre vetve minden emberi tekintélyt hit dolgában, ha csak magához hűtlen lenni nem akar, soha nem akarhat ollyast, mi az állodalom czéljaival össze ütközésbe jönne; sőt mindenkor azon törekedett, hogy a közjó buzgó előmozdítása, Istentől rendelt fejedelme eránti szeretet, tisztelet, jobbágyi hódolat által érdemesnek bizonyítsa magát a szeretett fejedelem magas pártfogására, kiben századokon át igasság szerető védnökét tisztelte, az ellene irányzott bármelly oldalróli megtámodások ellen. De más részről az egyház tartozik azzal ön magának, hogy erősen ragaszkodjék az 1791: 26 törvényezik által számára biztosított azon sarkalatos joghoz, mi szerint a valláshoz tartozó minden ügyekben, unice a religionis suae superioribus dependeant, minden kül s bel egyházi s iskolai ügyeit, salva supremae regiae inspectionis potestate, maga rendezhesse s intézhesse. A törvény lelke magában világos, de a százados gyakorlat is mutatja, hogy a suae riligionis Superiores alatt, nem érthetni mást, mint saját kebeléből, saját maga által választott orgánumokat. Az önkormányzási jog élvezetét dicsőén uralkodó szeretett fejedelmünk 1851. Dec. 31-én kelt legfelsőbb pátense is biztosítja egyházunk számára. Már pedig az önkormányzatnak ezen elvével, semikép sem tudjuk megegyeztetni a törvényjavaslatban tervezett egyházi főtanácsot, melly úgy a mint tervezve van, nem a fejedelemnek általunk soha kétségbe nem vont felügyelői jogát fogná gyakorolni, hanem voltakép a főkormányzást gyakorolná, melly mellett az egyház autonómiája nem lenne egyébb, minden jelentés nélküli puszta névnél.

Aggodalmat ébreszt továbbá bennünk, az egyház képviseletét s kormányzását illetőleg a törvényjavaslatnak azon, a magyarhoni evang. egyház előtt egészen uj, s azzal egészen ellenkező elve, miszerint az egyházi képviseletben s kormányzatban, egy kiváltságos osztály gyanánt tűnik fel a lelkészi osztály, úgy mint mely az egyes gyülekezetek képvise'ői testületétől kezdve egészen fel a Zsinatig kizárólag birja az elnökséget, s ennél fogva közvetve az igazgatási hatalmat, a világi elemnek, ha nem teljes mellőztével is, de egészen háttérbe szorításával, úgy, hogy az egész egyházi rendszer, a mint annak tervezete előttünk fekszik, hierarchiai jellemet ölt, melly ellen nem lehet határozottan szót nem emelnünk. Az evang. egyház nem ismer semmi külömbséget papok s laicusok között, keblében nincs egyházi rend olly értelemben, melly különböző fokozatokban vagy kizárólag, vagy kiválólag viselné az egyház kormányát, az egyház feletti uralkodást. Az evang. egyháztana szerint a keresztény anyaszentegyház minden hívőknek összesége 1. Petr. 2, 5—9. s az úgy nevezett egyháziak, kikre az ige hirdetése, s a szentségek kiszolgáltatása a jó rend végett bizva van, miben sem különböznek a krisztusnak, mint egyházunk fejének bár melly más híveitől, és a mennyire azok bírnak egyébb hatalommal, azzal csak az egyház különös megbízásából birnak, mint, azt az ágost. hitv. de abusibus art. VII de potestate eccl. mondja. Annak okáért a lelkész, mint lelkész az evang. egyházban nem bir semmi előjoggal más gyülekezetben tagok felett az egyház képviseletében vagy kormányzatában, melly elv különösen a magyarhoni evang. egyházban mindenkor gyakorlatban volt, s ennél fogva az úgy nevezett világiak nem csak tettleges részvétet ’s befolyást gyakorolnak mindenkor egyházunk bár minő ügyei elintézésébén egyházi gyűléseink utján, hanem hosszú idő szentesítette szokás, egyházi gyűléseinken, az iker elnökség, egy világi s egyházi férfiú személyében. S ezen százados tapasztalás által üdvösnek bizonyodott gyakorlat mellett jövendőre is megmaradni egyházunk érdekében lényeges szükségnek tartjuk.

Aggodalmat szerez még továbbá az is, hogy az evang. egyház autonómiájának egyik leglényegesebb része, az iskolák szervezési s kormányzási joga, a törvénytervben megemlítve sincsen. Az egyház iskoláinak rendezésétől s kormáuyy -zásától megfosztva éltető életszervétől fosztatott meg, s hasonló a fához, melly táplálatot nélkülözve szárad el ha elvágtuk gyökereit Azért tartotta az evang. egyház iskoláit a reformatio ólto mindég legdrágább kincseinek, azért mondja már Me-