Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879

1878

fejezésére törekszik, mire nézve egyúttal megjegyzi, mikép a hagyományos soproni ev. lyceum sem tőke, sem kamatokban veszteséget nem fog szenvedni ; tudomásul vétetett. 53. Ugyan a gyűlés j. k. 69. pontjára, melyben jelentetett, hogy a két testvéregyház­kerület által kiküldött vegyes bizottságnak nem sikerült, a n.-gyimótki vegyes prot. leánygyülekezet ref. és ev. tagjai közt fenforgó vitás ügyet békés utón megoldania, a veszprémi egyházmegye a n.-gyimóthi leányegyház ág. ev. tagjainak folyamodását pártolólag terjeszti be az iránt, hogy az egyházkerület fel­karolva a nevezett leányegyház ügyét, vagy eszközölné ki a múlt 1877. évben a kerületi, bizottságok által megállapított kiegyezési módozatnak érvényre emelését; vagy ha a n.-gyimóthi ref. testvérek e kiegyezést továbbra is végkép, mint múlt évben elvetik és követelt előjogaikról : a leánygyülekezet tanítója mindig ref. legyen s az építendő templom is ref. hitfelekezeti templomnak építtessék, — az igazság s méltányossággal szemben lemondani épen nem akarnak, pedig a két fél számaránya körül­belül egyenlő s a leánygyülekezetet közös alapból s egyesitett erővel tartották fenn mindeddig ; — a vegyes leánygyülekezet belső fundusa s kertje a belsőségen létező összes épületekkel együtt 3000, azaz háromezer írtba o. é. lévén megbecsülve, szüntettessék meg erre nézve a birtokközösség oly formán, hogy a ref. testvérek megtartván a belső fundust a hozzátartozókkal, az ev. hitsorsosoknak űzessék ki a birtok másik fele értékét 1500 frt o. é., vagy pedig átengedvén a nevezett belsőséget az evangélikusoknak, ezek a n.-gyimóthi reformátusoknak a birtok másik fele dijában 1500 irtot fizetnek ; egyszersmind bemellékli az egyházmegye a gyimóthi evangélikusok által azután külön fel­állítandó tanítói állomás dijlevelét, erre nézve is kérvén a mielőbbi intézkedést ; a kér. gyűlés sajnálattal értesülvén arról, hogy a gyimóthi leányegyházra nézve többször megkisérlett egyezkedés óhajtott békességre nem vezetett, enged a szomorú kényszerűségnek s a veszprémi egyházmegyéhez áttevén az ügyet, kiküldi azt majdani jelentésének bevárása mellett gyimóthi ev. atyánkfiainak a gyimóthi reformátusoktól való elválasztására s az elválasztással járó összes teendők végrehajtására, mely hatá­rozatról a dunántúli helv. hitv. ref. egyházkerület értesítendő. 53. Ugyanazon kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 72. pontjára, mely által az egyházkerület a soproni gyülekezet presbyteriumát a Glozius Dániel-féle alapítvány ügyének tanulmányozása s tisz­­tábahozatalára saját kebeléből kiküldött két tag hozzáadásával utasítván, a presbyteri uniót az említett alapítványról való jelentéstételre hivta fel, — a soproni gyülekezet terjedelmes nyilatkozatot terjesztvén be, az felolvastatott; a kér. gyűlés azon tekintetből, hogy Poszvék Sándor és Takács Dénesnek, mint az egyházkerület megbízottjainak benyújtott és szinte felolvasott emlékirata a soproni presbyterium által még nem tárgyaltatott, a Glozius Dániel-féle alapitványügy tisztába­­hozatalára beadott mindkét rendbeli iratot a nevezett presbyteriumhoz visszaszármaztatja, az iránti jelentését a jövő évi kér. gyűlésre bevárván. • 54. Ugyan a kér. gyűlés j. k. 74. pontja szerint a tolna-baranyai egyházmegyébe kebe­lezett Német-Hidas ügyének rendbehozására Schleining Károly esperes lévén kiküldve, jelenti, hogy fá­radozásai a minden anyagyülekezeti kötelékből kivált Német-Hidasnak valamely anyagyülekezethez való kapcsolása iránt idáig sikeretlenek maradtak ; a nevezett egyházmegyének utasítása Német-Hidasnak valamely anyagyülekezethez való mielőbbi kapcsoltatására nézve a törvényesen megállapított s már gyakorlatban volt lelkészi fizetések s illetékek fentartása s köteleztetése mellett, az egyházi rendszer 10. §-a alapján továbbra is fentartatik, s erről az esperes jelentése beváratik. Jegyzetté : Fehér Sámuel, ez alkalomra választott helyettes világi aljegyző. 55. Andorka János somogyi esperes beadja a felügyelete alá tartozó slavoniai missiókról évi jelentését, mely szerint Renner Endre porrog-szt.-királyi lelkészszel a múlt évi kér. gyűlés jegyzőkönyvi 76-ik pontja utasítása szerint a Barcs vidékén szórványban lévő hiveket Borován a f. évi május 15-ére összehívták, amidőn ott mintegy 25-en megjelentek, mely alkalommal azon kérelmet nyilvániták, hogy amikor Renner Endre lelkész Péter-Pál napján Barcson isteni tiszteletet tart, másnap Borován az e vidéken elszórt híveknek isteni tiszteletet tartva, az úri szent vacsorát nekik is kiszolgáltatná ; — mely óhajuk a fent irt lelkész által f. évi junius 30-án teljesittetett s a hívők nagy örömére, az első isteni tisztelet Borován megtartatott. Május 16-án Daruváron — noha a daruvári és uljáni hívek iskola és imaházi épitési vitás ügyükben irásbelileg jelentő espereshez fordultak, s bár jövetelükről értesítve lettek, senki sem jelent meg. Hrasztováczon f. évi május 17-én iskolás és confirmálandó gyermekekkel vizsgálat tartatott, mely újólag Haas János tanitó fáradhatlan buzgalmának elismerendő eredményét tanusitá; —volt ősz-

Next

/
Thumbnails
Contents