Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879

1878

8 fizetés javítására lesznek fordítandók, — ugyanott Mészáros Mihály a 66. honvéd-zászlóalj főhad­nagya a szegényebb tanulók részére 30 drb. Gönczy-féle a-b-c és 10 drb. olvasókönyvet ajándé­kozott, ugyan a paksi gyülekezetnek Czobel János 400 frtot hagyományozott ; — Döröcske a föld­­csuszás által megrongált templomát kijavíttatta s temetőjének nagyobbitására félhold földet vett; — Szili imaháza s tanitólaka közelében egy nagy házat vett meg 3300 frton, s mivel abban a czélnak megfelelő tantermet nyitott, a régi iskolaházat — egyházmegyei engedélylyel — eladta ; az újonnan vett ház után járó fundualis tartozást mélt. gr. Hunyady Ferencz a gyülekezetnek 1878-ra elengedni kegyeskedett; — a vámosi leánygyülekezetnek Kund Béla 20 frtot ajándékozott, melylyel egy már 32 kötetet számláló iskolai könyvtár létesittetett ; Nádossy Kálmán a bonyhádi al­­gymuasium tanári lakának építési költségeihez 50 frttal járult, egy magát megneveztetni nem akaró egyházmegyei lelkész pedig egy algymnasiumi tanulószámára ösztöndijul 10 frtot adományozottja kácsfalui újonnan épült templomot superintendensi megbízással Schleining Károly esperes felszentelte. m) A győri gyülekezetben: elhalt Gayer Sámuel igazgató-tanárnak értékes könyvtárát rokonai a gyülekezetnek ajándékozták, — a gyülekezet pedig a boldogult sírjára kegyelete jeléül sirkövet emelt; ugyanott Horváth János gyülekezeti tag 1000 frtot, Fischer József pedig 28 rnérős földet végrendeletileg a gyülekezetnek hagyományoztak. n) Kőszegen: a latin-magyar iskola beszüntetett s annak egyedüli tauára Beyer János az újonnan szervezett felekezetnélküli polgári iskolában nyert alkalmazást; mindezek örvendetes tudomásul vétettek, s a kegyes jóltevők s adakozóknak hálás elismerését a kerület jegyzőkönyvében jelenti ki. 3- ik pontja szerint az 1877. évi egyetemes gyűlésen egyházkerületünket mélt. kerületi fel­ügyelő úrral képviselte, — méltánylólag felemlíti, hogy ezen képviseletben kerületünk részéről ezúttal számosán osztoztak, ugyanis a lelkészi és tanári karból 14-eu, világiak 9-en. Főt. Superintendens ur felemlíti ezután, hogy az összes prot. egyház superintendensi karának első Ízben Miskolczon 1877. év szept. hó második felében tartott értekezletében részt vett, mely érte­kezlet évenkénti megtartása kívánatosnak jelentetvén ki, ez évben Kolozsvárra hivatott össze, azon óhaj­tással, hogy arra a kér. felügyelők is meghivassanak. 4- ik pontja szerint a soproni főtanodát — tanitóképezdét s a Láhne-féle magántanintézetet a téli vizsgák alkalmával, a tanitóképezdét a tanév elején is meglátogatta ; — junius hónap végén pedig a theologiai képezdei és érettségi vizsgákon jelen volt. 5- ik pontja szerint az iskolai nagybizottmány junius 26-ára összehivatott, mely alkalommal mélt. kér. felügyelő ur a theologusok vizsgáján is megjelent ; a fentebbiek helyeslő s örvendetes tudomásul szolgálnak. 6- ik pontjában kegyelettel emlékezik meg hálóztainkról : a lelkészi és tanári karból elhunytak Gayer Sámuel a győri algymnasium igazgató-tanára, hivataloskodásának 51. évében; —Hetyesy István simonyi lelkész; — Fadgyas József tési lelkész; — Lostorfer Pál borostyánkői lelkész; Weisz József kaboldi lelkész és Bitter Sámuel német-sz.-mihályi lelkész ; részvéttel vétetett tudomásul. 7- ik pontja szerint esperesi hivataláról lemondott: a soproni alsó egyházmegyében Trsztyén­­szky Gyula; — a kemenesalji egyházmegyében Csapli István; — a veszprémi egyházmegyében Ta­­tay Sámuel. 8- ik pontja szerint felügyelői hivataláról lemondott: a vasi felső egyházmegyében Záborszky Gyula; —.a kemenesalji egyházmegyében Radó Dienes; —a veszprémi egyházmegyében Ajkay Imre ; — Sopronban dr. Töpler Károly ; — Győrött Peregi Mihály ; — Kőszegen Szovják Hugó ; — Ruszton Zehetuer János. 9- ik pontja szerint felügyelőül választatott: Sopronban dr. Boór Károly; — Győrött újólag Peregi Mihály; — Kőszegen Turcsányi Lajos. 10- ik pontja szerint lelkészi hivataláról lemondott: Simon József puszta-sz.-lászlói lelkész; — tanári hivataláról Scherer Konrád bonyhádi algymnasiumi tanár. 11- ik pontja szerint lelkészekül választattak: Mód Lénárd simonyi sglk. Győr-Szemerébe, onnét Simonyiba; — Németh Károly székesfehérvári lelkész Budapestre vallásoktatónak; — Gáncs Jenő nagy-geresdi sglk. Székes-Fehérvárra; — Tamaska Lajos nagy-geresdi sglk. Győr-Szemerébe; — Piehler Mátyás kaboldi sglk. ugyanoda ; — Manninger György kácsfalui lk. Borostyánkőre; Frtihwirth Sándor elébb puczinczi sglk. utóbb tési helyettes ugyanoda; — Wallandt Károly györkönyi sglk. Csikós- Töttösre ; — Hesz Mihály majosi sglk. Kácsfalura; — Sebestyén Dádvid pedig bonyhádi algymnasiumi tanárrá választatott. 12- ik pontja szerint a múlt őszszel lelkészi vizsgát tettek: Becht Henrik, Berke József, Farkas Mihály, Hörényi Lajos, Kiss János, Madár Mátyás és Pulay Gábor; — segédlelkészekül fel­szenteltettek: Becht Henrik, Farkas Mihály és Kiss János a Superintendens rendelkezésére, az első

Next

/
Thumbnails
Contents