Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879
1877
9 halálomig ld nem fizettethetnének, egészen és kizárólag az alapítványi javakat fogják terhelni, magában értetődvén, hogy ezen alapítványok kamata addig, mig haszonélvezetem tart, tehát halálomig, általam lesznek félévenkint kifizetendők. Egyszersmind beleegyezem, miszerint a pesti ref. helvét hitv. Theologiai Collegium javára 10,000 frt azaz tízezer ezüst forint alapítványi tőke, ennek 6°/o hatszáztóli kamatai, a dunamélléki helv. hitv. ref. egyházkerületbeli ref. lelkészek özvegyei és árvái javára 1000 frt azaz egyezer osztr. ért. forint alapítványi tőke, ennek 6% hatszázalékos kamatai, valamint a dunántúli helv. hitv. ref. egyházkerület javára 1000 frt azaz egyezer osztr. ért. forint alapítványi tőke, ennek 5°/o ötszázalékos kamatai erejéig a zálogjog az I. pontban említett birtokok tulajdonjogainak behelyezésével egyidejűleg az ugyanazon pontban említett birtokokra, minden további megkérdeztetésem nélkül bekebelezhessék, és ezeket a tulajdonos egyházkerületek megengedni tartoznak. IV. Nőm részére megítélt, vagy megítélendő tőke vagy életjáradék kétharmadrészben az alapítványi birtokokat az alapítványi vagyon állaga erejéig, egyliarmadrészben pedig még magam vagy egyéb örökösök részére ez alkalommal fen tartott birtokaimat fogják terhelni akképen, hogy amennyiben én élvezem az alapítványi birtokok jövedelmeit, a netaláui megítélt évi járadékot ezen jövedelmekből fogom fizetni. V. Az úrbéri és szőlőváltsági papírokat, valamint a maradékváltsági követelésekkel az alapítványi birtokok után magamnak fentartom, épen úgy mint minden letéteményekhezi jogot, melynek eddig peres ügyekben, vagy részemre letéteménybe helyeztettek. Az ezután befizetendő és az alapítványi birtokokra vonatkozó zálogos sommák, befektetések és javítások megváltásaiból befolyandó tőkeösszegek azonban a kedvezményezett egyetemes egyházat illetendik, mely tőkék kamatai azonban halálomig engem fognak illetni. VI. Miután az alapítványi birtok haszonélvezetét halálomig magamnak fentartottam, az aktiv és passiv perlekedési jog és kötelezettség a tulajdoni joggal a kedvezményezett egyetemes egyházra már az aláírás által átruháztatok, a perlekedés szükséges költségeit, mint különben is a jövedelemre vonatkozókat halálomig én fogom fedezni. Magára a perre egyéb befolyást nem igényiek, mint annak kikötését, hogy egyezség esetére annak kedvezményei aránylag oszoljanak meg az alapítványi s megmaradt nádudvari, saári, markazi és domoszlói birtokokra. VII. Ezek folytán beleegyezem abba, és megengedem, hogy az I. pont alatt előszámlált fekvőségek a rajtok lévő terhek és feljegyzésekkel egyetemben megkérdeztetésem nélkül, mint „Baldácsy alapítvány“ a dunamélléki, dunántúli, tiszáninneni és tiszántúli s erdélyi helv. hitv. ref. egyházkerületek, úgy szintén a magyarhoni egyetemes evangelica ágostai egyház, az erdélyi evangelica egyház, és magyarországerdélyi unitária egyház mint tulajdonosok nevére tulajdonjogilag a II. pontban foglalt haszonélvezeti jognak feljegyzése mellett bekebeleztessék, feloszthatlanság és elidegenithetlenség kiemelése mellett. VIII. Czélja az alapítványnak : a) Pusztuló egyházak megmentése, Ínséges egyházak segélyezése, és az építkező egyházak gyámolitása. b) Superintendens urak illő díjazása, a csekélyebb fizetésű lelkészek javadalmazása. c) A lelkészek özvegyei és árvái Ínséges sorsának némi euyhitése. IX. Fentartom magamnak, hogy az alapítvány czéljakép III. pont alatti javadalmazások egymáshozi aránya meghatározásában az egyetemes egyházak e czélbóli kiküldötteivel egyetértőleg befolyhassak, a mikor az is megállapitható lesz, hogy magam vagy halálom esetére családom tagjai a c) pont szerint javadalmazandók egy tizedrésze bírjon ajánlási jogosultsággal. X. Végül világosan kifejeztetik, hogy az ezen szerződésben ajándékozott tulajdonos egyetemes magyarországi protestáns egyház név alatt, a helv. hitv. reformált tiszáninneni, tiszántúli, dunamélléki és dunántúli s erdélyi egyházkerületek, továbbá a dunáninneni, dunántúli, bányai és tiszai, és erdélyi evangelicus ágostai egyházkerületek, és a magyarhoni unitárius egyház értetik, és ezekre ekkép lesz a telekkönyvi átiratás is eszközlendő. Miután az alapítványi birtokok haszonélvezetét az adományozó Báró ur magának haláláig szerződésileg fentartja, ebből önként következik, hogy az adományozott és a szerződés első pontjában 3