Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879
1865
Méltó fájdalommal vétetvén a nm. helytartótanács intéz vényéből nyilvánuló bizalmatlanság egyházunk választottal és megbízottai irányában épen akkor, midőn az óhajtott siker biztosítására nevelésünk körül minden lehetőt megtenni híven törekedünk; ugyanazért megóvni kivánván egyházunknak e részbeni törvény biztosította önhatósági jogait, utasittatnak előre egyházegyetemi gyűlésre menendő követeink a kedvező eredmény előidézésére összevetett vállakkal közreműködni. 6. Ugyan a nm. helytartótanács 1864 évi Dec. 9-ről 89.672 sz. a. intézvénye, melyben az 1864-ki egyetemes gyűlés 12 sz. határozatát az érettségi bizonyitványoknak superintendensi aláírással, ezeknek jelen nem léte esetében is ellátása iránt megsemmisítendőnek találván, arról értesít, hogy ily valótlan eljárás csak egy esetben is az illető Superintendens összes éretségi bizonyítványai érvénytelenittetnének és az érettségi vizsgálatok az érdeklett tanintézeteknél egyátalában beszüntettetnének. Tudomásul szolgál 7. A nm. helytartótanács f. é, Febr. 13-ról 2366 sz. a. intézvényében múlt évi 10 j. k. szám szerinti felterjesztésünkre válaszolja: hogy a soproni főiskolánál felállittatni czélzott egy évi jogi tanfolyam kormányi elismerése azért tagadatott meg, mert a jogi tudományok eladására sokkal kevesebb hetenkinti óra van szánva, mint a k. jogakadémiákra nézve előszabatott és mint az intézet czélja megkívánná; mert a kijelelt tanárok a gymnasiumi, theologiai és tanitóképezdei folyamokban is ellen vén foglalva, a jogi tudományokra a gynmásium kára nélkül szükséges figyelmet nem fordíthatnak; mert egyik kijelelt tanító nem is rendes tanár, hanem magán válalkozó, kinek helybenmaradása biztosítva nincs ; mert ezen első évi tanfolyam a gymnásiummal czélszerütlenül van összebonyolitva és mert az ily csonka jogintézet sem a nevelés érdekével nem egyezik, sem az államnak a jövendő tisztviselők és ügyvédek kiképzése tekintetéből biztosítékot nem nyújthat, arról pedig hogy az Egyházkerület szándékoznék vagy képes lenne azt az időíolytával kiegészítni, említés nem tétetett. Ámbár iskoláinkon átalában a kormányi elismerést nem pusztán az órák és tanárok számszerinti felsorolásától, mint inkább a felmutatandó sikertől feltéleleztetni s e részben a minden országos segély alapokat nélkülöző egyházunkban a sok részben hiányzó erő pótlására a testületi buzgóságot is nagyobb számba vétetni annyival inkább óhajtanók, mivel hogy semmiképen el nem vitatható azon tapasztalás, miszerint a nm. helytartótanács kicsinyességig vitt nehézség görditései saját intézeteinkhez ragaszkodó fiatalságunkban haza és egyház nem csekély kárára, csak a tudományos mivelődés tetemes hátramaradásával érvényesíthetők : mégis miután épen ezen akadékoskodás keltette bizalmatlanságnál fogva, a megindított jogfolyam tanulók hiányából csakugyan tettleg megszűnt, az 1791-ki t. ez. biztosított jogaink épségben tartása mellett a jogi tanfolyam jövő szervezése ezúttal alkalmasabb időre halasztatik. 8. A nm. helytartótanács f. é. Jan. 26-ról 2347 sz. a. Vierzigmann Károly győri lakosnak és Pründl Gusztáv kis-béri gyógyszerésznek cath. vallásu nejeiktől született leány gyermekeik érdekében múlt évi 14 j. k. szám szerinti felterjesztésünkre azzal válaszol: miszerint ezen ügy 1862-ik évi Dec. 17-ki 20.196 sz. a. úgy az 1864-ki Jun. 26-án 11.186 kelt sz. a. kegyes udvari rendelettel elutasitólag véglegesen eldöntetvén további tárgyalásnak helye nem lehet. Az 1848-ki 20-ik t. cz.ben minden törvényesen bevett vallás felekezetre nézve megállapított viszonyossági és egyenlőségi jogigényeink jelen kíméletlen megtagadása sajnos tudomásul vétetvén, jövendő használatul a sérelmek sorozatában felvétetni s az egyetemes gyüléseu szorgalmaztatni rendeltetnek, az érkezett intézvények az érdcklett lelkészhivatalokkal közlendők lévén. 9. A. nm. helytartótanács f. é. Jan 24-ről 2246 sz. a. intézvényében múlt évi 15 j. k. szám szerinti felterjesztésünkre azzal válaszol : hogy a rom. cath. lelkészek vegyes házasságok kötése alkalmával a háromszori kihirdetésről szóló bizonyítványok kiadására kötelezve lévén, ha ezt törvényes ok nélkül megtagadnák, iljetén megtagadások esetről esetre felterjesztendők. Tudomásul szolgál, utasittatván lelkész urak annak folytán, ha netalán sérelmek történnének, az eseteket további sürgető orvosoltatás végett főtiszt. Superintendens urnák haladék nélkül feljelenteni. 10. A. nm. helytartótanács f. é. Jan. 24-ről 2369 sz. a. kelt intézvényében múlt évi 19. j. k. sz. a. felterjesztésünkre válaszolja: miszerint a halottakról szóló anyakönyvi kivonatoknak az illető megyei vagy városi hatóságoknak évnegyedekenkinti kiszolgáltatására 1863 évi Nov. 20-án 85.766 sz. a. közlött legfelsőbb szabály rendelettel az összes magyarországi papság egyformán kötelezve lévén a dunántúli ágost. hitv. egyházkerületi lelkészeket oda utasítani hogy a kérdéses kivonatokat minden év végével a törvényhatóságoknak újból beszolgáltassák, feleslegesnek találtatott ; mert ez által nevezett lelkészekre kétszeres teher fogna hárulni ; másrészt ti