Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1843-1879

1845

- 4 — 9! Jankadhatatlan hűség és szent igénytelenség által lehetséges ellenben kéntető követelések által legfellebb viszálko­­dásokat lebet éleszteni még ott is, hol azok nem léteznek; — a’ hol pedig a’ jónak nem akarása és inegátalkodottság már meg van, ott azok e’ rosszat csak nevelni képesek: Ugyan azért ez evangélikus Superintendentia lelkészei és iskolatanitói a’ világ megváltójának példájára, tovább is nemes kitűrés és nagylelkű nélkülözés fegyverének haszná­lására utasitatnak, melly eddig mindenkor a’ legszebb győzelmet vivta ki magának! •— Egyébbiránt a' kegyes intézvény minden gyülekezeteinknek figyelmébe ajánltatik, és különösen egyházi elöljáróinknak meghagyatik, hogy hivalalürülésekkor, és minden más kedvező alkalmakkal az egyházi személyek’ csekély jövedelmeinek lehető emelését szelidséggel szorgalmazzák. A Tolnai esperesség hálás örömmel jelenti, hogy méltóságos báró Sina György a’ Varasdi ekklésiához csatolt udvari fiokgyülekezetnek uj imaház építésére 1000 pengő forintokat ajándékozni, másik ezerét pedig négyes kamatra ajánlani és még ezenfellűl szükséges épületfávali segedelmezésre kegyes kézségét nyilvánítani méltóztatott. A’ Méltóságos Bárónak ezen nemes tette, hogy az utók előtt is dicsérettel emlegettelhessék, jegyző­könyvbe soroztaiéi, a’ méltóságos Bárónak pedig köszönőlevél Íratni rendeltetett. 20. Előadatván gr. Zay Károly főfelügyelő úrnak levelével a’ N. M. M. K. H. Tanácstól érkezett azon parancsolat, misze­rint a’ Pesten felállítandó ipartanodábani előkészítő osztály’ tanszékeit elnyerni kivánó egyének számára csőd rendeltetik, — kihirdettetett. 27. Jelen gyűlés alkalmával több hittani jeleltek lévén vizsgálandók, vizsgáló bíróság elnökéül: Kutasy György esperes és Artncr Lajos esperesi felügyelő; kozbiráknak : Illés Pál esperes, Pongrácz Ferencz esperes és Lágler István lelkész; a’ világi rendből pedig Horváth István esperesi felügyelő, Yidos Imre, Mezriczky Péter, — végre jegyzőül Hutter Samu urak kineveztetvén eljárásukról holnap a’ tudósitás béváratik. 28. Wimmer Ágoston Felső-Lövői lelkész úr élőszóval jelenti, hogy ő a’ közönség legkissebb terhelése nélkül Felső-Lövőn iskolai intézetet állított, több osztályokból állót, melly intézetet ő ugyan az egyházkerület’ felügyelése alá bocsá­tani majd csak akkor szeretett volna, mikor ez tökélletesebb állapotra emelkedve közre munkálásának érettebb gyümölcseivel kedveskedhetne; de attól kelivén tartania, nehogy késedelmeskedése által jó szándéka félreértetvén a’ jó ügy’ csirájábóli kifejlődésének gátló akadályai keletkeznének, azt már most kisded korában fölajánlja a’ köz­gyűlésnek és könyörög, hogy egy vizsgáló választmányt küldvén ki, az intézet’ egész állapotjárói, szerkezetéről, szelleméről, irányáról, magának kellő tudományt szerezni, és azt azután pártfogásába venni méltóztassék. A’ fentnevezett tisztelendő úrnak szent buzgalmát méltányolva, a’ kerületi gyűlés Kis János Syperin»­­tendens és Koltai Vidos József esperességi felügyelő ’s táblabiró uraknak elnöklete alatt mint vizsgáló' választ­mányi tagokat: Perlaky Dávid, Wohlmuth Leopold, Illés Pál esperes, Hrabovszky Sámuel kerületi kir. táblai jegyző, Hrabovszky János esperességi felügyelő és Zmeskál István Győr vármegyei főjegyző urakat küldi ki, — tapasztalásukról teendő jelentésüket bevárván. 29. A’ nyugdíjjakat, Perlaky Dávid esperes úrnak elnöklete alatt, kiosztó választmány véleményes tudósításának átvizsgá­lása után következendők mutatkoznak: A’ már segedelmezett papi személyeknek és azok’ Özvegyeiknek, a’ mennyiben azoknak külső körül­ményeik semmiben sem javultak, ítéltetett: 1. Kis Zsuzsánnának, özvegy Holéczynénak 30 vit. 2. Bachich Annának, Özvegy Benkőnének 25 „ 3. Illés Zsófiának, özvegy Horváthnénak 30 „ 4. Muth Máriának, özvegy Karsaynénak 30 „ 6. Kronekker Júliának, özvegy Tömbölnének 25 „ 6. Neudherr Máriának 35 „ 7. Artner Katalinnak, Özvegy Waltersdorfernénak 25 „ 8. Balogh Rozinának, özvegy Kalmárnénak 50 „ 9. Bergmann Zsuzsánnának, Özvegy Pecznének 50 „ 10. Duchon Zsuzsánnának, Özvegy Lászlónénak 35 „ 11. Németh Máriának, özvegy Erhardnénak 35 „ 12. Balogh Zsuzsánnának, özvegy Kapcsándinének 45 „ 13. Klement Zsuzsánnának 25 14. Buocz Juliannának, Özvegy Remeténének 30 „ 15. Krebsz Krisztinának, özvegy Horváthnénak 30 „ 16. Szeleczky Henriettének, özvegy Hutternénak 25 „ 17. Hutter Karolinának, Özvegy Cziputnének 35 „ 18. Bcnkő Katalinnak, özvegy Hollendonnernénak 20 „ 19. Tatay Zsófiának, Özvegy Stollernénak 20 „ 20. Márton Mihály tébolyodon szerencsétlen papi személynek 15 „ Ehret Éva, Özvegy Erhardné tavai kérelmétől elmozditatván , midőn most bébizonyitaná, hogy férje egy évre fizetett, kegyelemből 20 „ Már előbb segedelmezett iskolatanitóknak, özvegyeiknek, ’s árváiknak : 1. Szabó Eszter árvának 12 ft. 30 kr. V. p. 2. Sólyom János árvának 12 „ 30 55 3. Szelestey Eszter árvának 12 „ 30 ?? 4. Varga István hivatalon kívüli iskola tanítónak 30 „ — 5. Bodács Sándor nyugalmazott iskola tanítónak 15 „ — *5 6. Szűcs Anna özvegy Nagynénak Lébenyről 12 „ 30 55 7. Schöpf Erzsébetnek .... 12 „ 30 55 8. Varjú Júliának .... 12 „ 30 55 9. Koczor Katalinnak .... 25 „ — 10. Trinkler Zsuzsánnának 12 „ 30 55 11. Rhim Margitnak .... 12 „ 30 5-5 12. Pracser Erzsébetnek 12 ,. 30 13. Vásonyi Erzsébetnek 25 „ —-635 vft.

Next

/
Thumbnails
Contents