A Magyarországi Evangélikus Egyház közép- és középfokú iskoláinak rendtartása (Győr, 1942)

A) Gimnáziumok és leánygimnáziumok

12 sítők és az évvégi bizonyítványok számára. A tanulmányi értesítő az anya­könyvnek kivonata, ezért a két okmány bejegyzéseinek azonosaknak kell lenniök. A tanulmányi értesítőt az osztályfőnök állítja ki. (V. ö. 4. §. 5.) 2. A tanuló évközben történő kilépését az anyakönyv és a tanulmányi értesítő megfelelő lapján kell bejegyezni. Ez a bejegyzés bélyegköteles. (L. 2. sz. záradékot.) A bélyegilleték ugyanannyi, mint a bizonyítványé. 18. §. Személyi lap. 1. Az eredményes nevelés és oktatás alapfeltétele a tanulók egyéni tulajdonságainak, képességeinek, jellemvonásainak megismerése. Ezért elsősorban az osztályfőnökök, az egyes osztályokban tanító tanárok, ki­váltképen a vallástanár, de általában az igazgató vezetésével az egész ta­nári kar, minden egyes tanuló külső életviszonyainak és belső lelki világá­nak minél teljesebb megismerésére törekszik. 2. Ha valamely tanári kar szükségesnek látja az 1. bekezdésben előírt cél érdekében írásban rögzített adatok rendszeres hivatalos vezetését, az egyházi főhatóságnak jóváhagyó tudomásul vétele mellett, személyi lapo­kat is vezethet. 19. §• A tanuló elhelyezése. 1. Vidéki tanuló elsősorban az iskola internátusában helyezhető el. Ezenkívül csak az igazgatótól engedélyezett helyen. Az igazgató a tanári kar közreműködésével köteles ügyelni arra, hogy az általa engedélyezett szállás egészségügyi és nevelési, kiváltképen valláserkölcsi és hazafias szempontból megfelelő legyen. 2. A szülő vagy gyám a szállásváltozást előre bejelenteni és az új szál­lás engedélyezését előre tartozik az igazgatótól kérni. 3. Ha az igazgató időközben arról győződik meg, hogy a szállás nem megfelelő, az ottlakás engedélyét megvonhatja és a szülőtől a tanuló meg­telelő elhelyezését követelheti. Ha a szülő a követelésnek nem tesz eleget, az igazgató köteles a tanulót az iskola további látogatásától eltiltani. Ha az ilyen tanuló nyolc napnál hosszabb ideig már nem látogatja a tanítási órákat, az illető iskolai évben mint nyilvános tanuló nem folytathatja ta­nulmányait, csak magántanuló lehet. 20. §. Vidékről való bejárás. A tanulónak az iskolai év alatt az intézet székhelyén kell laknia. Más községből való bejárásra az igazgató a tanári testülettel egyetértve, csak abban az esetben adhat engedélyt, ha a tanuló jómagaviseletű és távolléte az iskola székhelyétől tanulmányaiban nem gátolja. Ha a viszonyok vál­tozása, vagy a tanuló előmenetele megköveteli, a megadott engedély visz­:sza is vonható. (V. ö. 37. §.)

Next

/
Thumbnails
Contents