Horváth Zoltán: A nagygeresdi egyezség (Miskolc, 1940)
Történelmi sorsközösség
indultak el és később a kálvini felfogáshoz csatlakoztak, felmentve érezték magukat a szakadás vádja alól. Az erdélyi ev. egyházban a fejedelem akarja megszüntetni a szakadást, a medgyesi zsinat és az ezt követő többi zsinatok azonban csak arra szolgáltak, hogy tisztázzák a két fél között az ellentéteket. Előzőleg a kálviniak még csak az úrvacsora kérdésében vallottak különböző nézetet, nem sokkal később azonban Méliusz irányítása mellett megalkotják a debreceni hitvallást, mely már határozott állásfoglalást tartalmaz. Az 1564-i nagyenyedi zsinaton Blandrata, mint fejedelmi megbízott megengedi, hogy abban az esetben, ha megegyezni nem tudnának, a reformátusok különváljanak. A tordai országgyűlés azután már csak a jogi alapot adja meg „a magyar gyülekezetek egyházának" 3). Ennek a törvénynek azon intézkedése, hogy a magyar evangélikusok a ref. egyházba tartoznak jogilag, a szász reformátusok pedig a szász ev. püspök joghatósága alá, nem annyira az unió érdekében történt, mint inkább természetes következménye volt annak, hogy Erdély három nemzetre különült el, melyekben sokkal erősebbnek bizonyult a nemzeti összetartozás tudata, semhogy a vallási különbözőség elválaszthatta volna őket. Ilyen szoros helyi vonatkozású szervezeti unióval gyakran találkozunk a magyar protestantizmus történetében, így pl. a zemplénmegyei lu'helánusok a zemplénmegyei ref. esperes fennhatósága alatt állottak. Sőt a török hódoltság idejében a maradékországban volt rá példa, hogy a protestánsok a katholikus egyházzal éltek szervezeti unióban 4). A két egyház közötti szervezeti kapcsolat legtovább a tiszáninneni dioecesisekben és a dunántúli püspökség területén maradt meg. Szilágyi Benjámin István erre vonatkozólag közli: Acta synodi partialis celebratae Ulyhelyini 1662 die 30 augusti, mely szerint a dioecesisekben lévő lutheránus atyafiak, mivel nem ex ignorantis, sem per negligentiam tartották eddig az uniót, nem akarják kibocsátani a 3) Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Bp. 1921. 427. 1. 4) U. ő. 443. 1.
