Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

I. Könyv - Első rész

64 tassa be a közgyűlésnek. Ellenőrzi az evang. hit tiszta tanítását. Az esperesi egyházlátogatás feladatát főként a régi r. kath. babonás és látványos szertartások (pünkösdi királyság, máglyagyújtás, feszülethurczolás stb.) kiirtása s az egyházi és lelkészi jövedelmek összeírása képezte. A 17-ik sz. derekán — sajnos — gyakran bocsáttatnak ki kir. rendeletek, a melyek a r. kath. egyháznagyoknak jogot adnak az evang. egyházközségek látogatására. Békebíróként jár el a lelkész és a hívek közötti viszálykodásban. Bár — mint fentebb láttuk — e korszakban az esperességi közgyűlés, az alesperesi intézmény s főként a consistorium, alkotmányos korlátozó tényezői az esperes egyházkormányzati hatalmának, mindamellett még most is legtöbbször „bölcs belátása" szerint intézkedik, az esperesség összes tényezőinek hatásköre nem lévén szabatosan meghatározva. Úgy az esperesség, mint az egyházközség kormányzásában azt találjuk, hogy a papság, bár a világiakat még mindig nem tekinti az egyházkormányzat alkotmányos tényezőinek, mindamellett már nem zárja ki őket azzal a fölénynyel s csaknem fenyegetőleg, a mint azt a 16-ik sz.-ban tette, és hogy a világiak itt-ott már ellentállanak a hierarchikus önkénynek. Olykor a canonica visitatiót tartó esperes a földesúrra bízza a vallás parancsai ellen vétőknek megfenyítését. Egy 1604-iki esperességi szabályzat „kéri" a földesurat, hogy ne tulajdonítson magának valami hatalmat a lelkész felett addig, míg ez helyesen tanít és erkölcsös életet él. Ugyanott: „A más vidékről érkezett lelkész ne változtasson a dívó, dicséretes és jámbor szokásokon". Ha valamit változtatni akar, tegye az esperes és az egyház tudtával. Kétségkívül ez utóbbi történeti adat a demokratikus (presbyterialis) alapelveken nyugvó későbbi egyházi kormányzat magvául tekinthető, mert az egyházközség jóváhagyó akaratnyilvánítása hova-tovább több ügyre nézve s állandóan bizonyos egyházközségi szervezetet igényelt. Nyomára akadunk annak is, hogy kezdetben a községi bíró képviselte a híveket efféle jóváhagyó akaratnyilvánításnál. Ismételjük azonban, hogy a 18-ik sz. elejéig — kivételével a lelkész és tanító szerződtetésének — a világi elem sem az egyházközség, sem az esperesség kormányzatában nem érvényesül. A világi elem csak kötelezett, de nem jogokkal felruházott tagja volt az evang. egyháznak. Néhol annyira