Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

I. Könyv - Első rész

30 az 1553. évi decretum 9. czikkelye, az 1557. 10. czikkelyének 4. §-a, a mely szintén csak az anabaptisták kikergetéséről szól; az 1569. évi decr. 36. cz.; az 1578. évi decretum 2. czikkelye azt mondja, hogy az anabaptistákat, a kiknek házuk van, hogy minél előbb kiköltözzenek, kettős adófizetésre és teherhordásra szorítsák. Továbbá még az anabaptistákra az 1593: IV., 1595 : X., 1596 : X., 1598: XV. stb. e korbeli törvényczikkelyek vonatkoznak. Az eddig ismertetett ló-ik századbeli törvények, önálló evang. egyházról nem is szólva, annál kevésbbé mondják ki az evangélikusoknak, mint egyháznak, államjogilag való elismerését. Még 1548. után is, a mikor már országos törvény és azt végrehajtó királyi tekintély némileg védi az ágostai hitvallást követőket, csupán arról lehet szó, hogy hitbeli meggyőződésük nyilvánítását és ennek megfelelő vallásgyakorlatukat kegyetlen törvénynyel többé nem sújtja, de egyházilag ezek után is a római katholikus egyház szervezetébe voltak beékelve, annak iurisdictiója alá tartoztak. A régi keret — őseink vallásos életének mezeje — alig észrevehetően gazdagodik a megújított hit igazságainak kincseivel. A hívek, az egyházi felsőbbség kezdetben alig veszik észre a változást s még mindig róm. kath. plébánosnak tekintik a papot, a ki pedig már az újított tanok szellemében hirdeti az Isten igéjét s egyik szertartást a másik után hagyja el. Az evangeliom igazsága már meghódította a lelkeket, de külsőleg még hierarchikus az egyházszervezet. Egyes felsőmagyarországi vármegyében a lö-ik sz. második felében az evangelikus vallás hódító ereje nemcsak a róm. katholicismust szorította ki teljesen, de a sacramentáriusoknak is hadat üzent. Itt-ott azonban — sajnos — nem a meggyőzés fegyverével, hanem, többségére s hatalmukra támaszkodva, erőszakkal terjesztik az ev. hitet s míg egyrészt Luther és Kálvin követői között szakadást idéznek elő, másrészt felidézni segítették a visszahatást, az ellenreformatiót. A magyarországi evangélikusok és a reformátusok közötti viszály a 16-ik sz. utolsó évtizedében tetőződött be. Dunántúl a csepregi colloquium, Dunáninnen a galánthai 1592-iki zsinat; az északkeleti részeken pedig a késmárki kettős colloquium és illetve a 1599-iki kisszebeni gyűlés tette a szakadást teljessé. Erdélyben szászok és kálvinisták között már