Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

I. Könyv - Első rész

28 szabadságot illeti, az ország összes rendei és karai egyetértenek abban, hogy az isteni-tiszteletet és a vallást előbbi állapotába kell visszahelyezni, és az eretnekségeket ő királyi felsége figyelmeztetéséhez képest mindenütt meg kell szüntetni. Ezt pedig aképpen gondolják helyesen elérhetőnek, hogy minden egyháznak az élére mentül előbb egyházi és tudós férfiak kerüljenek, legyenek azok akár püspökök, akár prépostok, akár apátok, a kik mind önmaguk a reájuk bízott nyájat szóval és példával tanítják, mind pedig arról gondoskodnak, hogy helyetteseik és az alájuk rendelt egyházi tisztviselők az ő tisztüket teljesítsék. És küldjenek késedelem nélkül minden vidékre főespereseket, espereseket és másokat, a kiknek feladata a népet tanítani, a kik mellé, ha talán egymagukban nem elégségesek, jó prédikátorokat kell adni, hogy a régi vallás és a korábbi isteni-tisztelet mindenütt helyreálljon. Plébánosokul is minden mezővárosokban és falukban olyanokat állítsanak be, a kik a vallás igaz tanát tudják és azt tanítják, és a szentségeket a katholika szentegyház szertartása szerint szolgáltatják ki. Ugyancsak a főpapok tehetségükhöz képest iskolákat is állítsanak, a melyekben az istenfélő tudományt és az igaz vallást kell tanítani, hogy a gonosz tanok aképpen napról napra elenyészszenek és a régi vallás ismét feléledjen; és országszerte jó prédikátorok széledjenek el". Nyilvánvaló e törvényczikkelyekből, hogy máglya helyett most már buzgó lelkészi szolgálattal, erkölcsös és tevékeny életmód folytatásával véli a magyar országgyűlés a reformatio továbbterjedését megakadályozni és a keresztény hitegységet — de a régi alapon — visszaállítani. Ezért mondja később az 1550. évi dekretum 12. czikkelye, hogy: „Minden áron arra kell törekedni, hogy az egész keresztyén világban régtől fogva befogadott és helybenhagyott szent és katholikus hit és vallás is a mindenható, jó Isten tisztelete, szentatyák regi tanítása értelmében az országban mindenütt helyreálljon." F mellett azonban az 1548. évi dekretum 11. czikkelye kimondja, hogy „az ország rendei és karai a királyi felség figyelmeztetéséhez képest megállapították, hogy az újrakereszteltek (anabaptisták) és a sacramentariusok (kálvinisták), a kik az országban még fennmaradtak, mindenkinek a fekvő jószágából kiűzendők, és hogy azokat, vagy közölük bárkit többé az ország határai közé befogadni nem szabad".