Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)
Bevezetés
3 Arra nézve azonban e tudományok — helyesebben a néprajzi megfigyelések — teljesen megegyeznek, miszerint a már szellemi életet élő emberiség — fejlettségének bármilyen alacsony fokán álljon — sejtelmével bir, sőt a művelődés magasabb színvonalán érzelmi igazságként veszi: hogy van egy nálánál felsőbb hatalom, a nagy mindenségnek ura, a kivel szemben vagy ügyesen védekeznie kell, avagy meghódolásra kényszeríteni őt — a mint ez több természetvallás követőinél tapasztalható — vagy pedig a kivel összhangzatosan kell élnie s akarata szerint cselekednie. 1 Az elmondottak alapján: A hit az ember szellemi életének az a nyilatkozata, mely szerint egy felette álló hatalom létezését, vele való személyes viszonyát közvetlen észbeli meggyőződés nélkül is megdönthetlen igazság gyanánt érezi. Valamint a tudomány az ismeretre nézve, éppen olyan erős bizonyossággal bir a hit az Isten létezésére s tőle való függésünkre nézve. 2 Alapja e bizonyosságnak az emberiség közös és természetes tulajdonát képező hitre való fogékonyság, illetve ennek alapján saját közvetlen érzésünknek ereje; különösen pedig a természetfeletti vallásoknál s így a keresztyén vallásban is még a kijelentés, az isteni kinyilatkoztatás, mely az Isten létezését s vele való személyes viszonyunkat ille1 Sokan döntő jelentőségűnek veszik a vallás jogosultságának bizonyításánál azt a körülményt, hogy még a legvadabb népeknél is találkozunk a hitnek legprimitívebb nyilvánulásával. Azt mondják ugyanis, hogy csakis ez a tapasztalat lehet bizonysága annak, miszerint a hitre való fogékonyság az emberi természethez tartozik, minek következtében az ember természeténél fogva vallásos lény. Mert ha a természeti állapotban levő népeknél semmi nyoma sem volna a hitnek s e hit külső kifejezésének, akkor jogosult lenne azon állítás, hogy a hit s ennek külső kifejezése, vagyis a vallás nem az embernek isteni rendeltetésében, őseredetében, hanem egyszerűen a civilisatióban találja gyökerét s annak egyik elfajulása. Felesleges az ilyen okoskodás, mert még ha volna is olyan állati életet élő nép, melynél a hitnek csíráját sem tudjuk felfedezni, erre csak azt mondhatnók, hogy a szellemi élet nála még teljesen szunnyadozik, s vagy e miatt nem nyilvánulhat nála a hit, vagy pedig a legélesebb szemű megfigyelő sem képes ellesni, észrevenni. 2 L. e kérdésnek mélyreható fejtegetését Lipsius Albert Richard „Glauben und Wissen" cz. jeles művében, 1-30. lap. Berlin, 1897. 1*
