Mikler Károly: Magyar evangélikus egyházjog (Budapest, 1906)

Bevezetés

BEVEZETÉS. 1. §. A hit. Az egyházjogtannak, mint tudománynak az a feladata, hogy megismertessen bennünket az egyház — mint a vallás fenntartására, fejlesztésére és terjesztésére hivatott intézmény — viszonyainak külső rendjét megállapító joggal. Miután tehát az egyház — melynek jogi rendjét az egyházjogtan rendszeresen adja elő — az emberiség vallásos életét szolgáló intézmény, a vallás pedig az Istenről és az Istenhez való viszonyunkra vonatkozó hitbeli érzelmeinknek, vagyis hitünknek megfelelő módon való külső kifejezése, ennélfogva az egyházjogtan fogalmát és feladatát csakis akként érthetjük meg teljesen, ha előzetesen a hit, hitvallás, jog, egyház és egyházjog fogalmakkal megismerkedünk. A hitnek eredete — a mint azt a vallástörténet, valamint művelődéstörténeti és néprajzi ismereteink is megerősítik — az embernek veleszületett tulajdonságaiban keresendő. Már az ősember, szellemi életének ébredezésével a maga belső világát, valamint külső környezetét mind fokozatosabban megismerni törekszik. Ε törekvésünkben nem csupán látó, halló, tapintó stb. érzékeink vesznek részt, hanem a lélek is, mely maga is érez, és pedig a véges embernek a végtelenséghez való viszonyát illetőleg a lényegben annyira egyetemesen s következetesen, hogy évezredek civilisatiója sem volt képes azt elfojtani. Valamint az állati állapotából kibontakozó ős emberfaj szellemi életének legelső nyilatkozata az ember felett álló hatalom sejtése, azonképpen a műveltség legmagasabb fokára jutott népeknél is a szellemi élet legmagasztosabb nyilvánulása, lelkünk legbensőbb vágyódása: egy felettünk álló személyes erkölcsi hatalom létének hivésére, e hatalom megismerésére irányul. Nem tudjuk, hogy egy felettünk álló hatalom van, de érezzük. Érezte az ősember lényegileg éppen úgy, mint a XX-ik sz.-nak magas szellemi életet élő gyermeke, s már ez alapon DR. MIKLER: „Magyar Evangélikus egyházjog" \