Petrovics Soma (szerk.): Utasítások az ágostai hitv. evang. lelkészek számára, különös figyelemmel a lelki gondozásra. Szentes 1904.
Elosz©. Jelen »Utasításokat« azon szent meggyőződéssel adjuk át ezennel egyházkerületünk lelkészi karának, hogy ezzel evang. Egyházunknak lényeges szolgálatot teszünk. Nem egyes ember munkájának eredménye ez, hanem a. Bányakerületé, sőt úgyszólván az egész Egyházegye lenié, mert létrehozásához az összes hivatalos tényezők hozzájárultak. Mégis hálátlanság lenne őszintén be nem ismerni, liogy szerkesztésében legtöbb érdeme van Petrovics Sámuel esperes úrnak. Az ő apostoli lelkületének melege ömlik át művének minden egyes szakaszán. Ahol kell, utasit; ahol kell, tanácsot ad; és ahol kell, lelkesít, és buzdit. Hogy miért kellett ezeket az »Utasításokat« éppen most kiadnunk, annak okait kellőleg kifejtette Egyházkerületünk felügyelője 1899. évi közgyűlésen, midőn a következő indítványt tette: Tekintettel arra, hogy evang. népünk a kifejlett nj nehéz viszonyok között, sok káros befolyásnak van kiír ve és hogy az elhagyatottság érzetéből sokan megtántorodhatnak hitükben, minek hátrányos következményeit csak a lelkipásztorok személyes érintkezése útján lehet elhárítani: mondja ki az egyházkerületi közgyűlés, hogy az egyházi élet és hitbuzgóság élesztésének és a hívek összetartásának leghathatósabb eszközét az egyházaknak az esperesek által és a híveknek lelkészeik által való látogatásában (Cura pastora-